„Klubrádió

Pikó: Fideszes kupleráj itt is

26/11/2019 14:20

A Józsefváros Facebook-oldalt nem adták át a kezelői a választások után az önkormányzatnak. Miután a Facebook közép-európai igazgatóságához fordultak, és megszerezték a jogot, az oldal korábbi kezelői egyszerűen törölték azt.

Józsefváros hivatalosnak tekintett Facebook-oldalához már több mint egy hónapja próbál az új önkormányzat hozzájutni, de sikertelenül. Eddig azt mondták nekik, hogy az egy ausztrál magánszemély tulajdonában volt.

A parttalan vita elkerülése végett a 8. kerület a Facebookhoz fordult, hogy megkapják az oldal adminjogait, ugyanis értelmezésük szerint az nem lehet magántulajdon. Erre érv lehet az is, hogy a JKN (Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.) éves üzleti tervében a Facebook-oldal üzemeltetését is feladatának tekintette, azaz közpénzt költöttek rá.

Eközben az eredeti oldal meg is változtatta a nevét Józsefvárosról; az új név Józsefvárosért lett.

A Facebook kelet-közép-európai központja megadta a józsefvárosi polgármesternek az oldal feletti adminisztrátori jogokat, ám a munkát mégsem tudták elkezdeni, mert a korábbi kezelők egyszerűen elérhetetlenné az oldalt, minden eddigi hivatalos tartalommal együtt.

Pikó András (korábban klubrádiós kollégánk) józsefvárosi polgármester vizsgálatot kezdeményez az ügyben.

Nem ez az első eset, hogy a korábbi józsefvárosi vezetés megpróbálja ellehetetleníteni az új önkormányzat munkáját. Szintén mai hír, hogy a korábbi polgármester, Sára Botond, illetve egykori alpolgármesterei több mint 10 milliós követelést nyújtottak be, mert visszamenőleg követelik ki nem vett szabadnapjaik pénzbeli megváltását.