„Klubrádió

Osztrák külügy: Kritikus kérdések feltevése a média feladata

8/04/2021 17:08

| Szerző: Klubrádió

Álhírtejesztőnek nevezete Szijjártó Péter az osztrák újságírót, aki az M1 szerint "provokáló kérdéseket" tett fel Petry Zsolt menesztésével, és a budapesti Orbán–Salvini–Morawiecki-találkozóval kapcsolatban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az is a sajtószabadság része, ha ezért őt kritizálják. Johannes Aigner, az osztrák külügyminisztérium osztályvezető-helyettese azt mondta: a média alapvető feladata, hogy kritikus kérdéseket tegyen fel. Azt is hozzátette, hogy az osztrák külügyminiszter is reagál hamarosan.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy csütörtökön felhívta őt az osztrák külügyminiszter, Alexander Schallenberg, akinek elmondta, mit gondol a „kérdésekkel provokáló” osztrák újságíró, Franziska Tschinderle ügyéről – írja Telex.

„Látom, hallom, nagy a felbuzdulás Ausztriában, mert a Magyar Televízió híradója kritizálni mert egy osztrák újságírót. Lassan-lassan csak lebukik a nagy sajtó- és véleménynyilvánításos képmutatás: a focista nyugodtan nyilatkozzon, ha szerinte a család az család, de ki van rúgva, ha a liberális mainstreammel szemben foglal állást családról és migrációról.

A liberális újságíró pedig nyugodtan terjeszthet álhíreket egy országról, hiszen sajtószabadság van, de ha egy másik újságíró kritizálni meri (magyarul ő is elmondja a véleményét), akkor az támadás a sajtószabadság ellen. Hát, kedves Barátaim, két betli pár nap alatt, ez szánalmas...” – írta Szijjártó, aki ezzel Petry Zsolt menesztésére, valamint a budapesti Orbán–Salvini–Morawiecki-találkozóval kapcsolatban a Fidesz EP-delegációjának kérdéseket feltevő Franziska Tschinderlére utalt, aki a magyar közmédia szerint lejárató cikket készül írni a Fideszről.

Orvosi eszközöket gyártó üzemet épít a Samyang Biopharm G
 
Szijjártó PéterFotó: Illyés Tibor / MTI
 

A portál megkereste az osztrák külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, Alexander Schallenberg külügyminiszter kifejezetten az osztrák újságíró ellen indult hazai médiakampány miatt hívta-e fel magyar kollégáját, vagy pedig más volt a beszélgetés apropója. Amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

Frissítés: Az osztrák külügyminisztérium azt írta a Telexnek, hogy a kritikus kérdések feltevése a média alapvető feladata, ezért Franziska Tschinderle osztrák újságírónővel szembeni bánásmódot elfogadhatatlannak tartják. „Alexander Schallenberg külügyminiszter azonnal telefonon kereste magyar kollégáját, Szijjártó Pétert. A minőségi újságírás által nyújtott, tényeken alapuló, megbízható információk, valamint az információkhoz való hozzáférés alapvető fontosságú az álhírek elleni küzdelemben” – írta Johannes Aigner, az osztrák külügyminisztérium osztályvezető-helyettese.

Szijjártó bejegyzésére az osztrák külügyminisztérium a Twitteren reagált. Azt írták, a média alapvető feladata, hogy kritikus kérdéseket tegyen fel, ezért elfogadhatatlannak tartják az M1 Franziska Tschinderlével szembeni eljárását. Az álláspontjukat a budapesti osztrák nagykövet is egyértelművé teszi hamarosan.