„Klubrádió
A lényeg

Orbán Viktor: „Mi erőteljesen ellenezzük a migrációt, a katolikus egyháznak pedig megvan a maga álláspontja”

17/06/2021 16:47

| Szerző: Klubrádió

Orbán Viktor interjút adott a Glas Koncila horvát hetilapnak. A miniszterelnök ismét kifejtette, hogy szerinte a következő évtizedet a járványok és a migráció fogja meghatározni. 

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban azt mondta: A magyar kormány álláspontja szerint a Szentatya egyszerre állam- és egyházfő, államfőként a legnagyobb tiszteletadás illeti meg, ha pedig a katolikus egyház fejeként érkezik, keresztény alázattal fogadjuk.

Orbán Viktor miniszterelnök a Közel-Keleten szolgáló keresztény vezetőkkel tanácskozott 2016. augusztus 27-én, szombaton Rómában, majd másnap kihasználta az alkalmat, és elment az augusztus 28-ára meghirdetett pápai audienciára a Vatikánba. Orbán az eseményen vélhetően nem miniszterelnöki minőségben, hanem magánemberként vett részt. A Facebook-oldalára vasárnap feltöltött kép tanúsága szerint ellátogatott Ferenc pápához is. Forrás: Orbán Viktor/Facebook
 

Valóban van véleménykülönbség a Szentatya migrációval kapcsolatos véleménye és a magyar kormány álláspontja között. „Mi erőteljesen ellenezzük a migrációt, a katolikus egyháznak pedig megvan a maga álláspontja”, és ebből nagyon könnyű létrehozni egy történetet, amely szerint a Szentatya és a magyar kormányfő „nem értik egymást”, „nem egyezik az álláspontjuk”, és végül „találkozni sem akarnak” - mondta Orbán.

A miniszterelnök szerint Magyarországon „vannak ateisták, egyházellenesek és liberálisok, akik mindent megtesznek a keresztény értékek terjesztése ellen, megvan a médiájuk, szervezettek, erős civil egyesületeik vannak. Azonban ezekkel mi is ugyanúgy rendelkezünk a konzervatív oldalon – legalább annyi keresztény média van, mint keresztényellenes, a civil szervezeteink legalább annyira erősek, mint az övéik, talán még erősebbek is; a politikai pozíciókat mi tartjuk, mivel keresztény kormányunk van” – írja a Telex.