„Klubrádió

Négy gólt lőtt Andorrának a magyar válogatott

31/03/2021 23:03

| Szerző: Klubrádió

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re győzött Andorra ellen idegenben világbajnoki selejtezőn szerda este. A mieink első góljára az első félidő hajrájáig kellett várni, aztán már sima lett a meccs. Emlékezetes, hogy Andorra 2017-ben 1-0-ra legyőzte a magyar csapatot, azóta most találkozott először a két együttes.

A magyar válogatott a világranglista 40., az andorrai a 153. helyén áll, a mieinknek viszont azért lehetett különösen fontos ez a meccs, mert 2017-ben a kis ország 13 éve tartó nyeretlenségi sorozatát éppen Dzsudzsákék ellen szakította meg. Abból a csapatból ketten maradtak, Nagy Ádám és Kleinheisler László. A lengyelek ellen 3-3-as döntetlent játszók közül viszont hárman távoztak, vissza a Bundesligába: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Sallai Roland. Marco Rossi csapata előző mérkőzésén 3-0-ra nyert San Marino ellen, szintén idegenben.

Az első félidő jelentős magyar labdabirtoklási fölény mellett se hozott helyzeteket, viszont le kellett cserélni a megsérülő Kalmárt, akit Gazdag váltott. A hajrában éppen Gazdag adott be egy szögletet jobbról, Nikolics visszaemelte középre, majd csapattársa, a szintén fehérvári Fiola befejelte, 1-0. Aztán ott folytatták a fehér mezes magyarok, ahol az első félidőben abbahagyták: Nikolics másodjára megtalálta Gazdagot, aki szintén közelről, fejjel talált be, 2-0. Jegyezzük meg, hogy Fiolának és Gazdagnak is ez volt az első válogatott gólja.

Az 58. percben Kleinheisler döntötte el a meccset: Szalai csúsztatása után megtolta majd a hosszú sarokba helyezte a labdát, 3-0. A 90. percben a csereként beállt Varga Roland szabadrúgása a bal kapufát találta el, a kipattanóra pedig jött Nego, és közelről begurította, 4-0. A végén Hangya kezezése után Pujol szépített büntetőből, beállítva a 4-1-es végeredményt.

Vb-selejtező, I-csoport, 3. forduló

Andorra-Magyarország 1-4 (0-1)
Gól: Pujol (93., tizenegyesből), ill, Fiola (45+2.), Gazdag (52.), Kleinheisler (58.), Nego (90.)

A csoport állása: 1. Anglia 9 pont, 2. Magyarország 7 pont, 3. Albánia 6, 4. Lengyelország 4, 5. Andorra 0, 6. San Marino 0.