„Klubrádió

Menczer: Clooney jó színész, de nem orákulum

24/11/2020 14:08

| Szerző: Klubrádió

Reagált a kormányzat George Clooney közleményére,  amelyben a színész azt írta, „az Orbán-propagandagépezet hazudik”. Menczer Tamás államtitkár szerint az, hogy George Clooney jó színész, még nem jelenti azt, hogy a világpolitikához is ért. A Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős külügyi tisztségviselő azonban nem pazarolta az időt a színész állításának cáfolatára. 

Én általában is tisztelem azokat, akik a saját szakmájukban jók, ez természetesen igaz a színészekre is, és George Clooney jó színész, ezért tiszteletet érdemel, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy ért a világpolitikához is” – mondta Menczer Tamás külügyi államtitkár a Hír TV-ben hétfő este, miután a színész Orbán Viktort bírálta egy interjúban.

A 444.hu szombati beszámolója szerint Clooney nemrég adott interjút, amelyben karrierje legemlékezetesebb szerepeiről beszélt, és a végén szóba hozta a The Midnight Sky című filmet is, amelynek ő a rendezője és a főszereplője és várhatóan december végén mutatják be. Új filmje kapcsán aztán a világban terjedő gyűlöletről is beszélt, és rossz példaként megemlítette Jair Bolsonaro brazil elnök mellett Orbán Viktor nevét is. Mint mondta, a film hangulatát meghatározta, hogy mennyi dühöt és gyűlöletet élt át mindenki világszerte, "nézd meg Bolsonarot Brazíliában vagy Orbánt Magyarországon".

A kormánymédia lecsapott a kijelentésére, Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfőn a közmédiában reflexszerűen Soros György emberének nevezte az amerikai színészt. Majd a filmsztár közleményt adott ki válaszként, amelyben többi közt azt írta, „az Orbán-propagandagépezet hazudik”.  Hozzátette, szégyellné magát, ha nem szólalna fel nyilvánosan az Orbán-féle tekintélyelvűség ellen, szerinte a magyar rezsim ellenőrzése alá vonja a médiát, a cégeket drákói adószabályoknak veti alá, elhallgattatja a szabad sajtót, démonizálja a jogfosztottakat és a szélsőjobb felé kacsintgat.

Menczer Tamás Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár erre a közleményre reagált, amivel hitelteleníteni próbálta a színész közéleti megnyilvánulását. Óva intene attól, mondta, hogy George Clooneyt a világpolitikával kapcsolatban orákulumnak tekintsük.

A külügyi tisztviselő azonban amellett, hogy bírálta Clooneyt, nem pazarolta az időt a színész állításainak cáfolatára, inkább arról beszélt, hogy Clooneynak el kellene jönnie feleségével Budapestre, inni egy jó kávét, és akkor látja majd, milyen jó hely Magyarország. Mondta ezt úgy, hogy a színész a közleményében arról is írt, többször járt már Magyarországon.

George Clooney
 
 George Clooney Fotó: Sean Reynolds
 
George Clooney teljes közleményének fordítása, amelynek eredeti, angol változatát Stan Rosenfield, a színész sajtótitkára küldte el a 24.hu-nak:

„Nem számítok arra, hogy a válaszomat a magyar híroldalak nagy része lehozná, mert azokat az orbáni rezsim vagy közeli szövetségeseik tulajdonolják és működtetik. De azért lesz visszhangja. Soros Györggyel egyszer, egy ENSZ-értekezleten találkoztam, ahol az Egyesült Államok elnöke is ott volt, és a menekültválságról volt szó. Egyszer találkoztam a fiával, Alexszel is, egy davosi rendezvényen. Ebben ki is merül a kommunikációm Soros Györggyel. Orbán propagandagépezete tehát hazudik, pont. Ugyanakkor a Soros család oktatást és jogsegélyt finanszírozott a szegényeknek és a menedékkérőknek, elsöprő jótéteményt hoztak a világnak. Orbán úr ugyanezt érzékelhette 1989-ben, amikor Soros úr fizette az angliai tanulmányait. Aztán a kormánya egymillió dollárt fogadott el Soros úrtól a régi szép időkben, amikor Orbán Viktor a kommunizmus ellen küzdött. Ami korábbi megjegyzéseimet illeti, szégyellném magam, ha nem szólalnék fel nyilvánosan az efféle a tekintélyelvűség ellen, amelyben az Orbán-rezsim az ellenőrzése alá vonja a médiát, a cégeket drákói adószabályoknak veti alá, elhallgattatja a szabad sajtót, csak az ő engedélyükkel fotózható a drótkerítésük, démonizálja a jogfosztottakat, és a szélsőjobb felé kacsintgat. Mintha 1956 soha nem történt volna meg, amikor a világot elárasztották a szovjet uralom elől menekülő magyar menekültek. Nagyon kedvelem a magyar embereket. Az 1980-as évek elején voltam ott először, amikor még a Szovjetunió része volt. A 2000-es évek elején tértem vissza, és a Dunaparton sétálgattam. Akkoriban Magyarország a Szovjetunió bukása után elért demokratikus siker ékes példájának látszott. Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt.”

És az eredeti, angol nyelvű levél:

„I don’t expect this response to be broadcast in most of Hungary’s news sites because they are owned and run by the Orban regime or his close allies but it will be heard. I met George Soros once at a UN meeting with the President of the United States on the subject of the refugee crisis. I met his son Alex once at an event in Davos. That is the extent of my communication with George Soros. So the Orban propaganda machine is lying, full stop. Having said that, the Soros family have funded education and legal aid to the poor and asylum seekers, they have been an overwhelming force for good in the world. Mr Orban felt that same way in 1989 as he was funded by Mr Soros to be educated in Britain. His government also took a million dollars from Mr Soros back in the good old days when Viktor Orban was standing against Communism. As for my comments, I would be ashamed if I were not on record for speaking out against the kind of authoritarianism where the Orban regime owns all the media, forces all the companies to comply by draconian taxation policies, silences the free press, requiring permits to photograph their razor wire fences, demonises the disenfranchised, and winks at far right extremists. It’s as if 1956 never happened, when the world was flooded by Hungarian refugees fleeing Soviet rule. I have a great affection for the people of Hungary. I was there first in the early 1980’s when it was still part of the Soviet Union. I was back in the early 2000’s and walked the boardwalk of the Danube. At that point Hungary was a shining example of democratic success coming after the fall of the Soviet Union. I look forward to the day that Hungary embraces what it once was.”