„Klubrádió
A lényeg

Márki-Zay megbüntetné a sértegető vásárhelyi képviselőket

21/09/2021 15:43

| Szerző: Klubrádió

Tízezer és ötvenezer forint közötti pénzbírsággal sújthatja ezentúl a hódmezővásárhelyi közgyűlés azt a képviselőt, aki megsérti a testület tagjait. Az MTI a hódmezővásárhelyi közgyűlés keddi döntéséről azt írja, hogy a széksértésnek nevezett kihágás megállapítására és a rendbírság kiszabására bármely képviselő javaslatot tehet, és a közgyűlés vita nélkül, minősített többséggel dönt róla.

Ha az elkövető – az elmarasztaló döntés előtt – kijelentését visszavonja, a közgyűlést és a sértettet megköveti, akkor a testület eltekinthet a bírság kiszabásától. A pénzt az önkormányzat számláján gyűjtik, majd a közgyűlés évente egyszer dönt arról, hogy milyen jótékonysági célra fordítsák.

 
 
A hódmezővásárhelyi közgyűlés ülése
 
Márki-Zay Péter
 
Hódmezővásárhely, 2018. március 19. Márki-Zay Péter (függyetlen) polgármester (k) beszél a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén a városháza dísztermében 2018. március 19-én. Mellette Kis Andrea (MSZP) alpolgármester, a szocialista párt helyi elnöke és Ambrus Norbert, a jogi iroda vezetője. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Fotó: Ujvári Sándor / MTI
 

 

A szervezeti és működési szabályzat módosítására tett előterjesztést Márki–Zay Péter polgármester jegyzi, és célja, hogy "méltó mederbe tereljék a közgyűlési vitát". A Fidesz helyi szervezete szerint Márki-Zay „Hódmezővásárhely történetének leghazugabb polgármestere, nincs még egy városvezető Magyarországon, akit ennyiszer ítéltek volna el a bíróságok hazugságért és rágalmazásért”.

"Mindezek ellenére a polgármester az önkormányzati szmsz módosítása során egyfajta szájkosárrendeletet létrehozva megpróbálja elhallgattatni az ellenzékét, megpróbálja megakadályozni, hogy számon kérjék rajta városvezetői sikertelenségét, az elvesztett milliárdos beruházásokat, azt, hogy évek óta semmit sem fejlődik Hódmezővásárhely" - idézi a 24.hu a fideszes közleményt.