„Klubrádió

Kiengedték a börtönből Töröcskeit, de két és fél évet kaphat egy másik ügyben

22/10/2020 14:28

| Szerző: Klubrádió

Bár szabadlábra helyezték a Széchenyi Bank egykori vezetőit, Töröcskei Istvánnak egy másik ügyben tartott előkészítő tárgyaláson kell részt vennie.

Kiengedték a börtönből a Széchenyi Bank egykori vezetőit, akiket hatmilliárdos hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. Töröcskei István és felesége, valamint a harmadik, letartóztatásban lévő társuk is bűnügyi felügyeletbe került – írja a 24.hu. (A bűnügyi felügyelet az összefoglaló elnevezése a házi őrizetnek, illetve a lakhelyelhagyási tilalomnak.)

Részleges szabadulását követően szinte azonnal kitűzték Töröcskeinek a zalai Széchenyi István Hitelszövetkezethez kapcsolódó ügyében az előkészítő ülés időpontját.

A portál megkeresésére a Zalaegerszegi Törvényszék sajtóosztálya közölte, hogy abban az ügyben a Zala Megyei Főügyészség két és fél év letöltendő börtönbüntetést kért az ügy első- és másodrendű vádlottjára is folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Egyikük pedig, értesüléseik szerint, Töröcskei.

Töröcskeivel és az ügy elsőrendű vádlottjával szemben azt kérte az ügyészség, hogy a bíróság három évre tiltsa el őket pénzügyi intézmény vezető tisztségétől, és csak a büntetésük kétharmadának letöltését követően bocsáthassák őket feltételesen szabadon.

A 24.hu cikkében úgy fogalmaz: a vádhatóság ajánlata azonban csak abban az esetben érvényes, ha a jobboldali üzletember a decemberre kitűzött előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond jogáról a tárgyaláshoz.

A felszámolás alatt álló Széchenyi István Hitelszövetkezet volt vezetőit azzal vádolták meg júliusban, hogy 2012-ben és 2013-ban megszegték a hitelkihelyezésekkel kapcsolatos vagyonkezelői kötelezettségüket, és 500 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak. Ezekben az években Töröcskei volt a zalaegerszegi székhelyű hitelszövetkezet igazgatósági elnöke.

A volt bankvezérnek azonban nem csak az előkészületi ülés miatt főhet a feje. Hatmilliárdos hűtlen kezeléssel gyanúsítja ugyanis a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – feleségével és további 24 társával együtt – a Széchenyi Banknál történt visszaélések miatt.

A hat évvel ezelőtt becsődölt hitelszövetkezet és a bank ügye között nincs összefüggés – azonkívül, hogy Töröcskei mindkettőben érintett – írja a portál.