„Klubrádió
A lényeg

Ketten megsérültek a viharos szélben

4/02/2020 21:10

| Szerző: MTI/Klubrádió

Több mint négyszázszor riasztották a tűzoltókat a viharos szél okozta károk miatt  - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője, Dóka Imre. 

A legtöbb beavatkozásra eddig az Észak-Dunántúlon, így Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében volt szükség, illetve Pest megyében és fővárosban is jelentős feladatokat ad a vihar. Ketten megsérültek. 

 Dóka Imre elmondta, hogy a szél jellemzően fákat döntött ki, ágakat szakított le, amelyek több esetben akadályozták a közlekedést.  Mintegy 100 épületben, köztük 10 közintézményben keletkeztek károk, mert a viharos szél megbontotta a tetőket, vakolatdarabokat sodort le a házak homlokzatáról, 22 esetben villanyvezetékeket szaggatott le a szél.

Szigetszentmiklóson, a Lehel utcában egy tizenöt méter magas fa gyökerestől kifordult és rádőlt egy házra. A fát a tűzoltóknak kell eltávolítani. Érden egy fa egy ház udvarára, Budaörsön egy utóra esett, Dabason pedig egy tizenöt méteres fa dőlt ki.

A  vihar miatt több fa kidőlt Veszprémben, Pápán, Cseszneken, Olaszfalu térségében, Nemesszalókon, Balatonrendesen és Balatonfüreden.

Egy pápai családi ház tűzfala leomlott, a lakhatatlanná vált épületből két embert kellett kiköltöztetni. A tűzoltók 64 műszaki mentést végeztek a megyében.

Budapest II. kerületében, a Zsolt fejedelem utcában egy fa és egy oszlop dőlt rá egy autóra, a XVI. kerületben, a Thököly utcában egy fa vezetékre dőlt, a XI. kerületi Mezőkövesd úton pedig azért kérték a tűzoltók segítségét, mert egy fa személyautóra, kerítésre, illetve közvilágítási vezetékre dőlt.

A III. kerületben, a K-Hídnál és a Nánási úton is kidőlt fa akadályozta a forgalmat, XIII. kerületben, a Dráva utcában egy épület tűzfaláról pedig téglák hullottak a kövezetre - sorolták.

A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, előrejelzéseit, lehetőség szerint autójával ne parkoljon a viharos szélben fák alá, a közúton pedig a fasorok mellett is kellő figyelemmel közlekedjen.

Az Országos Meteorlógiai Szolgálat szerdára is az egész országra érvényes első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél miatt. Heves és Nógrád megyék kivételével, ahol első fokú figyelmeztetés lesz érvényben, az ország többi részén a másodfokú, vagyis a narancs riasztás lesz érvényben.