„Klubrádió
A lényeg

Házkutatást tartott a GVH Cseh Katalin állítólagos korrupciós ügyével kapcsolatban

21/01/2022 20:02

| Szerző: Klubrádió

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal az állítólagosan Cseh Katalinhoz köthető cégháló működése miatt, ennek részeként pedig január 19-én már házkutatásokat is tartottak – írja a Magyar Nemzet. A momentumos politikus szerint ez nem több, mint egy ócska elterelési kísérlet az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányáról, a Völner-ügyről.

A lap szerint Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő kért tájékoztatást a GVH-tól az ügyben, a versenyhivatal pedig megerősítette, hogy tisztességtelen piaci magatartás és a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás miatt folytatnak eljárást „a megkeresésben megnevezett egyes és azon túl további vállalkozásokkal szemben”.

A versenyhivatal viszont azt is kiemelte válaszában, hogy a versenyfelügyeleti eljárások elindítása még nem jelenti azt, hogy a vállalkozások a jogsértést el is követték.

Még tavaly nyáron állt elő a kormánypárti média azzal, hogy Cseh Katalinhoz köthető cégek mutyigyanúsan nyertek 4,5 milliárd forint uniós támogatást és 300 millió közbeszerzést. Cseh Katalin akkor így reagált a vádakra: „Egeret szültek a hegyek, ugyanis a propagandamédiában összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett.” Hozzátette, a cégiratokból egyértelműen kiderül, hogy évekkel ezelőtt, még politikai pályája kezdete előtt lemondott a cégvezetésről. 

A Momentum EP-képviselője a Magyar Nemzet cikkére reagálva közölte: „Budai Gyula és a kormányhű hatóságok elkezdték a választási kampányt. Azonban ez nem több, mint egy ócska elterelési kísérlet az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányáról, a Völner-ügyről.”

(via Telex.hu, kép: MTI/Koszticsák Szilárd)