„Klubrádió

Három férfi földje került Mészáros fiához - a Kúria és az Alkotmánybíróság nem adott igazat nekik, Strassbourgba mennek

21/04/2021 17:18

| Szerző: Klubrádió

Miután az első- és másodfokon, sőt a kormányhivatal előtt is bizonyították a bélmegyeri vadászok, hogy Mészáros Lőrinc fiának érdekeltsége kizárta őket saját földjükről, a Kúria, majd pedig az Alkotmánybíróság sem adott igazat nekik. Ezért a három férfi az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.

Strassbourgig mennek a bélmegyeri vadászok, akiknek a földje ifj. Mészáros Lőrincékhez került. 2018 nyarán másodfokon is győztek a bíróságon azok a vadászok, akiket Békés megyében kizártak a saját földjükről Mészáros Lőrinc fiának kedvéért – írja a 444.

A portál cikke szerint a három férfi azért fordult bírósághoz, mert úgy vélték, az ifj. Mészáros Lőrinc vezette Hidashát-Bélmegyer Vadgazdálkodási Társaság jogtalanul túrta ki őket arról a bélmegyeri vadászterületről, amit addig az ő vadásztársaságuk használt.

2016-ban összehívták a kijelölt vadászterület földtulajdonosait, hogy az új vadászati törvénynek megfelelően újraosztott terület hasznosításáról döntsenek. Itt a Bélmegyeri Földtulajdonosok Vadgazdálkodó Vadásztársaságának tagjait váratlanul érte, hogy a napirendeken túl arról is szavaztak, hogy a jövőben ifj. Mészárosék szervezhetnek vadászatokat ott, ahol a társaság évtizedekig gazdálkodott.

A helyiek igazi luxusvadászatokról számoltak be az RTL Klubnak:

- Mészáros Lőrincék helikopterrel érkeztek vadászni, állítólag azért, „mert olyan rosszak az utak, hogy ide autóval borzasztó lejönni”.
- Volt, hogy a tűzoltókat is kihívták, hogy mossák le az utat, mert magas rangú vendégek jönnek.
- A lőállásokat műfüves gyepszőnyeggel látták el, hogy „szép, bokszos cipőben lehessen menni, ne kelljen a csizmát összesározni”.

A három vadász utánanézett a kizárásukat alátámasztó dokumentumoknak, és arra jutottak, hogy az eljárás során egy sor szabálytalanság történt, például nem voltak rendben a földtulajdonosoktól kapott meghatalmazások. Pert indítottak, hogy a bíróság mondja ki a kizárásukról döntő közgyűlési határozat érvénytelenségét, és első- és másodfokon, jogerősen is nekik adtak igazat.

A helyi vadászok ezután a kormányhivatalhoz fordultak, hogy adják vissza nekik a vadászati jogot.

A hvg.hu idézte  kormányhivatal vadászati osztálya azt válaszolta, hogy előbb perben bizonyítsák az ő szerződésük érvényességét. A három vadász ezt a pert is megnyerte, de ezt ifj. Mészárosék megtámadták a Kúrián.

A lap azt írja, a Kúria a 2020-as döntésével formai indokokra hivatkozva elutasította a felülvizsgálati kérelmet, de az alsóbb szintű bírósági döntést hatályon kívül helyezte. A bélmegyeri vadászok ekkor a „jogszabályokkal való zsonglőrködés miatt az Alkotmánybírósághoz” fordultak, mert szerintük „önkényesen, a jogszabályokkal ellentétesen hozott döntést a Kúria, és ezzel sérült a tisztességes eljáráshoz, és a tulajdonhoz való alapjoguk is” – közölte az ügyvédjük.

De az Alkotmánybíróság szerint a keresetben felsorolt visszásságok egyike sem sért alapjogokat, így az összes itthoni jogorvoslati lehetőség kimerült, a vadászok kénytelenek a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni.