„Klubrádió
A lényeg

Feljelenti az ügyészeket Hadházy

18/11/2019 10:08

| Szerző: Klubrádió

Feljelentést tesz hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt Simonka György ügyében Hadházy Ákos.

A független országgyűlési képviselő Facebook-posztjában a hozzá eljutott vádiratra hivatkozva azt állítja: az ügyészségnek bizonyítékai voltak, hogy a fideszes képviselő megpróbált nyomozókat lefizetni, tanúk és gyanúsítottak vallomását befolyásolni, megváltoztatni és bizonyítékokat eltüntetni. Ez a törvények szerint Simonka György azonnali előzetes letartóztatását indokolta volna, mégsem történt meg.

Hadházy Ákos szerint nehezen érthető, hogy Polt Péter hogyan követhetett el ekkora hibát. A képviselő arra is figyelmeztet, hogy az előzetes letartóztatás most is indokolt, hiszen a fideszes gyanúsított a bírósági tárgyalás alatt is próbálkozhat. A Fidesz országgyűlési képviselője ellen augusztusban emeltek vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka György és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.