„Klubrádió

Cáfolta az EB Menczer Tamás állítását

20/01/2021 10:53

| Szerző: Klubrádió

A külügyi államtitkár korábban azt mondta, hogy sok európai ország áll sorba a kínai oltásért. Az Európai Bizottság keddi javaslata ezzel szemben arról szól, hogy az oltás ütemét a már rendelkezésre álló vakcinákkal kell gyorsítani. Az egészségügyi biztos arra is felhívta a figyelmet, hogy egyetlen európai tagállamról sem tud, amelyik érdeklődne a kínai vakcina iránt, kivéve Magyarországot.

Az Európai Bizottság cáfolta Menczer Tamás külügyi államtitkár állításait, aki szerint már 14 európai ország jelentkezett a kínai oltásért.

Az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozott egy javaslatot, amelynek lényege, hogy fel kell gyorsítani az oltások beadását annak érdekében, hogy minél hamarabb el lehessen érni a szükséges átoltottságot. Az egészségügyi biztos, Stella Kyriakides arról beszélt, hogy a már engedélyezett és a jövőben uniós engedélyt szerző vakcinák révén kellő számú oltás lesz elérhető a tagállamok számára.

Addig azonban fenn kell tartani a távolságtartást, koordinálni kell az utazási korlátozásokat, korlátozni kell a társadalmi kapcsolatokat és küzdeni kell a dezinformáció és az új vírusmutációk terjedése ellen. Az illekékes cáfolta Menczer Tamás külügyi államtitkár állításait, aki szerint már 14 európai ország jelentkezett a kínai oltásért. Az egészségügyi biztos egyetlen ilyen államról sem tud – Magyarországon kívül.