„Klubrádió

Biden megnyerte Georgiát is

13/11/2020 22:43

| Szerző: Klubrádió

A hátralévő két államban is eredményt hirdettek a november 3-i amerikai elnökválasztás után tíz nappal a nagy amerikai tévécsatornák: Georgiában Joe Biden, a demokrata jelölt, Észak-Karolinában pedig Donald Trump, a hivatalban lévő elnök nyert. Bident több napja kikiáltották győztesnek, jelen állás szerint 306 elektori szavazata van, és 270 kell a győzelemhez. Újraszámolások még lesznek, de a szakértők szerint nem valószínű, hogy ezek megfordítanák az eredményt.

Ahogy a Telex cikkében felhívja rá a figyelmet, Georgia állam megnyerésével 16 elektort kapott az elnökválasztáson már majdnem egy hete győztesnek kikiáltott Joe Biden. Georgiában, ahol utoljára 28 éve tudott nyerni demokrata elnökjelölt, nagyon szoros a verseny, amikor az amerikai tévétársaságot kihirdették Bident győztesnek, akkor alig több, mint 14 ezer szavazattal vezetett majdnem 5 millió leadott voksnál. A szoros eredmény miatt már el is indult az újraszámolás az államban.

Pénteken szintén eldőlt a verseny Észak-Karolinában, ahol 2016-hoz hasonlóan most is Donald Trump nyert, majdnem 75 ezer szavazatos előnnyel – ezzel 15 elektort szerzett. Trump a választás előtti hetekben féltucatszor látogatta meg az államot kampánykörútja során, ez kellett ahhoz, hogy a feketék és latinók között jól teljesítő Biden hajráját visszaverje.

Nem sokkal korábban dőlt el, hogy Biden elhódítja a republikánusoktól Arizonát – ahol a legszorosabb számszerűleg az eredmény, csupán kevesebb mint 11 ezer szavazat a különbség a demokrata politikus javára. Ennek ellenére Donald Trump kampánycsapata nem indít pert a szavazatok újraszámlálásáért.

Jelen állás szerint tehát az 538 elektori szavazatból 306-ot Biden, 232-t Trump szerez meg. Az egyes államokban december 8-ig kell véglegesíteni az eredményeket, az elektori kollégium pedig december 14-én fog hivatalosan is szavazni az új elnökről.