„Klubrádió
A lényeg

Beszakadt a forint, az MNB sem tudta megállítani

27/01/2020 16:22

| Szerzők: Klubrádióportfolio

Hatalmasat gyengült a forint áttörte a 337-es szintet az euróval szembeni jegyzés, gyakorlatilag új mélypontot ért el a hazai deviza 337 forint 70 fillérrel és innen is süllyedt.

Innen azonban rövid időre elkezdett visszaerősödni miután megjelent az MNB devizaswap tenderének eredménye. Eszerint az előzetesen meghirdetett közel 120 milliárd forintos tétel  felét fogadta el ma a jegybank, mind a négy futamidő  esetében egységesen 14,8 milliárd forint volt az elfogadott összeg. Pedig kereslet lett volna, mindegyik futamidőn meghaladta a 100 milliárd forintot a benyújtott ajánlat – írja a portfolio. A forint erősödése tehát csak percekre állt meg, ugyanis a jegyzés már a 338-as szint fölé került , 338 forint 50 fillért kellett adni egy euróért a bankközin.

Továbbra is jelentős esésbe vannak a vezető európai tőzsdeindexek,és most már a new york- i tőzsde is , mivel a befektetőket megrémítették a Kínában kirobbant, gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány lehetséges gazdasági következményei.Egyes egészségügyi szakértők megkérdőjelezik, hogy Kína képes lesz-e megfékezni a gyorsan terjedő járványt, miután Kínában  a legfrissebb hírek szerint már 100 –ra tehető a vírus halottainak száma és több ezerre tehető a ferőzöttek száma. Szórványos eseteket jelentettek több mint tíz országból, köztük Franciaországból, Japánból és az Egyesült Államokból. Az idegenforgalomra és a fogyasztásra egyaránt súlyos csapást mérhet a járvány. 

Közben az olajára is elkezdett zuhanni. Az északi-tengeri Brent és a WTI ára több mint háromhavi mélypontra süllyedt, mivel a járvány terjedése miatt a gazdasági teljesítmény és vele együtt az olajiránti kereslet csökkenésétől tartanak a befektetők.