„Klubrádió
A lényeg

Bértárgyalásokat kezdeményeznek a szakszervezetek

20/09/2019 16:51

| Szerző: MTI/Klubrádió

Bértárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal a vasutas és a volános szakszervezetek.

Az állami vállalatok közül a MÁV és a Volán társaságoknál működő szakszervezetek a bértárgyalások megindítását kezdeményezik a kormánnyal és a munkáltatókkal, hogy kiszámítható, középtávú, az egyes vállalatok problémáira fókuszáló bérmegállapodást tudjanak kialakítani - hangzott el sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) elnöke elmondta, hogy levélben fordulnak a kormányhoz a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) mielőbbi összehívása érdekében. Ezen felül megkeresik a munkáltatókat képviselő  Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségét (Stratosz) is.

Hozzátette, idén lejár a 2017-ben kötött, 3 éves bérmegállapodás, de a munkaerőhiány kezelése is a tárgyalások megkezdését indokolja, ez a probléma ugyanis megfogalmazása szerint a MÁV-nál már néhány területen működési nehézséget okoz.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke ismertette, olyan bérmegállapodásban érdekeltek, amely figyelembe veszi a gazdaság teljesítőképességét, a GDP bővülését és az infláció mértékét is.