„Klubrádió
A lényeg

Az ellenzék szerint pókhálószerűen működik a maffia a Karmelitában, a háló közepén Rogán ül

20/01/2022 14:04

| Szerző: Klubrádió

Az Egységben Magyarországért (az egyesült ellenzék) sajtótájékoztatót tartott az indokolatlanul elkordonozott Karmelita kolostor mellett, és a többi között Rogán Antal kabinetminiszter lemondását követelték, mert szerintük az ő minisztériuma is érintett a Völner-Schadl-féle korrupciós ügyben, a kabinetfőnöke révén. „Mi folyik a Karmelita kolostorban? Kormányzás vagy bűnszövetkezet irányítása?” – kérdezte Kocsis-Cake Olivio. A Párbeszéd politikusához hasonlóan Csárdi Antal (LMP) is azt mondta, pókhálószerű maffiaműködést mutat be a Völner-ügy, és Rogán ül a háló közepén.

A Völner-ügy legfrissebb fejleményeihez kapcsolódóan beszélt a Karmelita kolostor előtti, elkordonozott részen egymás után a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio, a jobbikos Nunkovics Tibor, a momentumos Gelencsér Ferenc, a szocialista Komjáthi Imre, Lukácsi Katalin a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomtól, a DK-s Barkóczi Balázs és az LMP-s Csárdi Antal, a sajtótájékoztatóról a 444 számolt be.

„Mi folyik a Karmelita kolostorban? Kormányzás vagy bűnszövetkezet irányítása?” – kérdezte Kocsis-Cake Olivio, majd úgy folytatta, hogy a lebukott Völner Pál államtitkár a kormány több tagját is megkörnyékezte korrupciós ügyekben, Rogán kabinetfőnökének úgy intézte el az egyetemi vizsgáit, hogy meg sem kellett személyesen jelennie, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig diplomataútlevelet adott az őt (Völnert) korrumpáló Schadl Györgynek. A korrupció része a rendszernek” – jelentette ki Kocsis-Cake, aki szerint az ellenzék a választások után akkor is fel fogja tárni a Fidesz ügyeit A-tól Z-ig, ha Orbán „ingyen sört osztogat.”

Nunkovics Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába bukott le Völner Pál, a fideszes politikus a jelek szerint élvezi a pártja bizalmát, hiszen a parlamenti mandátumát simán megőrizte. 

Gelencsér Ferenc szerint a Völner-ügy cérnaszál a kabátban, amit ha kihúzunk és felgombolyítunk, ki fog derülni, hogy nemcsak a király, de az udvartartása is meztelen. Az álmatlan éjszakák árán levizsgázó diplomások nevében ítélte el, hogy a Völnert a gyanú szerint korrumpáló Schadl úgy intézte el Rogán kabinetfőnökének jogi kari vizsgáit, hogy a fideszesnek azokon meg sem kellett jelennie. 

Az MSZP-s Komjáthi Imre azt hozta fel, hogy Völner Pál egy lehallgatott telefonbeszélgetésében trágyadombnak nevezte az emberierőforrás-minisztériumot. Komjáthi ennek megfelelően arra fűzte fel rövid beszédét, hogy milyen durva, hogy egy rálátó forrás (maga Völner) szerint a Fidesz trágyadombból intézi az egészségügy és az oktatás ügyeit.

Lukácsi Katalin azt mondta, a miniszterhelyettes korrupciós ügye szerinte „Völner papírzacskóba csomagolt hógolyója által indított lavina.” Ezzel vélhetően arra utalt, hogy a szintén a 444 által nyilvánosságra hozott nyomozati anyagokból az derült ki, hogy papírzacskóban kaphatta a pénzeket a politikus. Lukácsi szerint Nagy Ádám nem más, mint Rogán Antal Mészáros Lőrince.

Barkóczi Balázs a legfrissebb hírekre utalva azt fejtegette, hogy a Szegedi úton félmilliárdos ingatlant vásárló fiatal kabinetfőnök nyilvánvalóan Rogán Antal korrupt ingatlanügyeinek bonyolítója. Barkóczi az ügyet vérlázítónak nevezte, felidézve, hogy miután kiderült, hogy Schadl György egyetemi vizsgálat zsírozott le, volt egyetem, ahol egy nap alatt lezárták az emiatt indult vizsgálatot.

Csárdi Antal szerint az ügy „pókhálószerűen felépülő maffiaműködést” mutat be. Amiben a különböző kormányzati figurák a vizsgázástól az ingatlanvásárlásig különböző ügyekben szolgálták ki egymást törvénytelenül. Csárdi elmesélte, hogy az V. kerületi közgyűlés üléséről érkezik, ahol az ellenzék vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, mivel Schadl György a kerülettől is vásárolt értékes ingatlant, de a kormánypárti többség ezt leszavazta. „A háló közepén Rogán ül” – mondta Csárdi.

A megjelent ellenzéki képviselők ezek után a semmiféle felújítás alatt nem álló Karmelita kolostort jelenleg elkerítő kordonra kötöztek egy Rogán Antalnak szóló nyílt levelet. 

A sajtótájékoztatót itt nézhetik vissza: