„Klubrádió
A lényeg

Az akkugyárról kérdezték, egyszerűen kisétált első interjújáról az új gödi polgármester

29/05/2023 01:28

| Szerző: Klubrádió

Göd frissen megválasztott polgármestere, Kammerer Zoltán felállt és otthagyta az ATV stábját, amikor az akkumulátorgyárral kapcsolatos álláspontjáról kérdezték.

Az ATV közzétette az interjú vágatlan változatát, amelyben a függetlenként induló Kammerert a Fideszhez fűződő szoros viszonyáról kérdezik. Ezután a riporter, Balogh Judit arról kérdezte Kammerert, hogyan áll hozzá a a gödi akkumulátorgyárhoz.

Tuzson Bence, a választókerület fideszes képviselője a Facebookon még a választás előtt azt írta: szerették volna, ha a „városért mindig is elkötelezett olimpikon a Fidesz színeiben indul, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy pártpolitika felett álló jelöltként, a pártoktól függetlenül mérettesse meg magát. Döntését elfogadtuk és tiszteletben tartjuk.”
Úgy fogalmazott: Kammerer Zoltánt nagyszerű embernek ismerték meg, „akinek szorgalma, kitartása és elhivatottsága példaértékű. Kiváló jelöltnek tartjuk, ezért a Fidesz nem indít ellene jelöltet. Meggyőződésünk, hogy az ízig-vérig gödi Kammerer Zoltán rendkívül jó polgármester lenne, megválasztása esetén mindenben segíteni és támogatni fogjuk munkáját.”
Kammerer a választások után a kormánypárti Mandinernek nyilatkozott, az interjúban a többi között arról beszélt, szerinte az ellenzék meg akarta úszni a munkát, és amíg az ellenzéki oldalon ott van Gyurcsány Ferenc, addig a Fidesz győzelme mindig biztonságban lesz. A sportoló a fideszes Tuzson Bence eredményvárójára ment el, és mint elmondta, nagyon örült, hogy sikerült neki is a „döntőbe”, vagyis a parlamentbe jutás. A kormányoldal által az egyik leggyakrabban hangoztatott kifejezéssel élve azt is mondta: „Annak meg talán még jobban örülök, hogy a békepárti politizálás marad előtérben, mert nekem is van egy nagykorú fiam, sőt, még én is „behívható” korban vagyok”. Korábban a pályafutásáról Kamera címmel könyv jelent meg, az előszót Orbán Viktor és Szijjártó Péter írta.

A polgármester eleinte válaszolt a kérdésekre, azt hangsúlyozta, hogy mivel a gyár már megépült és működik, ezért ha betartanak minden szabályt, akkor együtt lehet velük működni. A riporter ekkor emlékeztette: a gyárról bebizonyosodott, hogy nem tartja be a szabályzásokat, és betemették a vízminőség monitorozására szolgáló kutakat. „Saját monitoring kútjaink lesznek” – közölte erre Kammerer.

Kammerer ezután több kérdést is kapott arról, hogy inkább akkumulátorgyár-párti, vagy sem. A polgármester erre elismételte azt, amit korábban mondott, hogy „a gyár itt van és nem jönni fog”, magát pedig semlegesnek nevezte az ügyben. Amikor a riporter rákérdezett, hogy valóban lehet-e semlegesnek maradni, Kammerer egyszerűen felállt és odaszólt:

„Na jó, tényleg hagyjuk már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…”

Ezután Kammerer egyszerűen kisétált a teremből. Az esetet itt nézhetik meg:

(forrás: Telex)