„Klubrádió
A lényeg

A DK a békemenetes buszok bérleti szerződéseit akarja a CÖF-től, a Fidesz szerint savanyú a szőlő

25/10/2021 15:00

| Szerző: Klubrádió

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) hozza nyilvánosságra a futballakadémiák, önkormányzatok és kistérségek azon buszainak bérleti szerződéseit, amelyekkel embereket szállítottak az október 23-ai Békemenetre – mondta a DK szóvivője hétfőn. A Fidesz szerint csak savanyú a szőlő a baloldalnak, mert kevesen voltak a rendezvényükön.

Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a sajtóhírek szerint a CÖF a korábbi évekhez képest is jóval több embert buszoztathatott az idei október 23-i ünnepre. 

Két eset lehetséges: a CÖF vagy fizetett ezeknek a buszoknak a használatáért, vagy pedig az eredeti feladatuktól eltérően, törvénytelenül használták fel a járműveket arra, hogy az ország más pontjairól, sőt külföldről hozzanak embereket a Békementre – fogalmazott a politikus.

A szóvivő azt állította, hogy ha fizettek is a járművekért, a buszoztatás akkor is közpénzből történt, mert a CÖF is közpénzből működik.

„Jaj, de nagyon savanyú a szőlő a baloldalnak, kórusban támadják a Békemenetet, mert szembesültek vele, hogy amíg a nemzeti oldalon több százezren ünnepeltek együtt és álltak ki Magyarországért, addig a baloldalra már a saját szimpatizánsaik se kíváncsiak” - reagált a Fidesz Barkóczi Balázs DK-szóvivő korábbi sajtótájékoztatójára.

(via hvg, 444, kép: Népszava, Facebook-videó)