„Klubrádió

Csepelen rendőrökkel lakoltattak ki egy közalkalmazottat és idős édesanyját

3/11/2020 17:42

| Szerző: Klubrádió

Lakbérhátralékát hiába törlesztette rendszeresen, a csepeli önkormányzat két héttel a téli kilakoltatási moratórium kezdete előtt tett utcára egy közalkalmazottat és súlyos beteg édesanyját.

Két héttel a téli kilakoltatási moratórium előtt  kilakoltattak egy önkormányzati bérlakásból egy 42 éves férfit és 60 éves, súlyosan beteg édesanyját – derül ki a 444 cikkéből. A Város Mindenkié csoport élőlánccal igyekezett ezt megakadályozni, de az önkormányzat rendőri segítséggel hajtotta végre a kilakoltatást.

Az AVM közleményében azt írja, értetlenül áll az előtt, hogy az önkormányzat miért tette hajléktalanná a rászoruló családot. A portál idézi a szervezet nyilatkozatát, amely szerint az önkormányzat azzal, hogy utcára tette a családot, törvényi kötelezettségének nem tett eleget, az önkormányzatokról szóló törvény ugyanis előírja, hogy az önkormányzat feladata a hajléktalanná válás megelőzése.

A családnak 2014-től kezdődően önhibájukon kívül nagyobb összegű lakbértartozásuk keletkezett – az AVM tájékoztatása szerint. Az önkormányzat a bérleti szerződésüket felmondta, a család azóta jogcím nélkül él a lakásban. Tavaly nyáron már kerültek kilakoltatás közeli helyzetbe, akkor viszont sikerült megakadályozni, hogy hajléktalanná váljanak, a hátralék rendezésére részletfizetési megállapodást kötöttek a vagyonkezelővel.

A férfi ugyan az első hullám alatt elvesztette állását, közalkalmazottként újra el tudott helyezkedni, tartozásuk részleteit – újabb hátralék felhalmozása nélkül – folyamatosan törlesztette. Tartozásuk felét sikerült így törleszteni.

Fotó: Wikipedia
 

Ennek ellenére a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt a részletfizetési megállapodást 2020. október 2-án felmondta, azóta jogcím nélkül tartózkodtak a lakásban. Két héttel később már meg is kapták a végrehajtói felszólítást a lakás kiürítéséről. 

A vagyonkezelő korábban azt közölte az szervezettel, hogy bár elméleti lehetőségük lenne rá, hogy az eljárást szüneteltessék, indokuk nincsen rá. 

Az AVM szerint egy világjárvány közepén hajléktalanná tenni egy családot nemcsak morálisan helytelen és sérti az önkormányzat törvényi kötelezettségeit, az önkormányzati vagyonnal történő felelős gazdálkodásnak is ellent mond, amellyel a kilakoltatást igazolták. Így ugyanis, hogy elveszítették az otthonukat, Elemér várhatóan rövid időn belül elveszíti majd a munkáját is, ami miatt a fennálló tartozásuk behajthatatlanná válik. Ezzel szemben az elmúlt egy évben bizonyították, hogy lakhatásuk költségeiről, hátralékuk törlesztéséről képesek gondoskodni – írja a portál.