„Klubrádió
A lényeg

23 év után megoldódhat a Döcher-gyilkosság

1/12/2021 18:11

| Szerző: Klubrádió

Döcher Györgyöt és testőrét 23 évvel ezelőtt gyilkolták meg, és úgy tűnik, mostanra sikerült elfogni a gyilkosokat is. A rendőrség szerint a szlovák Sátor-klán két tagja volt a tettes, akiket két másik ember megölésével is gyanúsítanak, írja a 24.hu a Paraméterre hivatkozva.

Sátor Lajos az egyik legjobb emberének nevezte B. Károlyt, akit egy bajor kisvárosban, Schwandorfban fogtak el. A rimaszombati születésű férfi a dunaszerdahelyi alvilágban szerzett nevet. A szlovák rendőrség szerint több alvilági leszámolás, gyilkosság ügyében is szerepet játszott, és Sátor Lajossal együtt meggyilkolt két olyan embert is, akiknek a holttestét máig sem sikerült megtalálni.

Az összehangolt nemzetközi rendőrségi akció Budapesten is zajlott, ahol a Turek néven ismert Haris Sándort fogták el, aki D. Alex néven élte mindennapjait. 

"Döcher a ’90-es években Turek közeli barátja és bűntársa volt. A rendőrség szerint Turek az akkor éppen Magyarországon bujkáló Sátor Lajos embereivel ölette meg Döchert", ezért cserében pedig részt vett az 1999-es dunaszerdahelyi mészárlásban, ahol tíz embert lőttek agyon egy helyszínen. "B. Károly nagy valószínűséggel társtettesként vett részt mindkét leszámolásban" - írja a 24.hu.

A férfit kiemelt biztonsági intézkedések közepette szállították Magyarországra.