4,8 százalékkal nőtt a gazdaság a második negyedévben a KSH szerint - 2018.09.05
Az előzetesen közölt 4,6 százalékosnál 0,2 százalékponttal jobban, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához mérve - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az első fél évben 4,6 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye az egy évvel korábbinál. Idén 4,2-4,6 százalékkal növekedhet a bruttó hazai termék Magyarországon - közölték elemzők az állami hírügynökséggel.

A Statisztikai Hivatal szerint a növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások 4,3 százalékos növekedése járult hozzá a második negyedévben.
A legjelentősebb, 7,7 százalékos növekedést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás érte el. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes teljesítménye 6,7 százalékkal bővült. 

Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza azt emelte ki, hogy a második negyedéves adat 2004 óta nem látott dinamikát jelent.
Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kedvezőbb számok a piaci szolgáltatások jobb teljesítményével magyarázhatók, amelyek bővülését nagyban segítette a turizmus.  
(MTI)