Az új Nemzeti Alaptanterv nem segíti a továbbtanulást – Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom tagja+ - 2018.09.03
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét akár a 2012-es Nemzeti Alaptanterv felfrissített változatának is lehet tekinteni, mert a lényegi pontokban nem tér el a jelenleg érvényben lévőtől - erről a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője beszélt a Reggeli Gyorsban. Pilz Olivér azt hangsúlyozta, hogy az új Nemzeti alaptanterv alapján megmarad a centralizáció és a továbbtanulást nem segíti.
Pilz Olivér elmondta a Klubrádióban, hogy a középiskola utolsó két évében bár elvben lehetőséget kapnak az iskolák, hogy szabadon tervezzék meg az órarend egy részét, de ezt a keretet csak a kötelező órákból lehet feltölteni. 

A Tanítanék Mozgalom képviselője azt is hangsúlyozta, hogy bár az alaptantervnek alapvető célja a társadalmi felzárkóztatás lenne, de a jelenlegi tervezetből ennek még az alapvető pillérei is hiányoznak. Szerinte kivitelezhetetlen, hogy jövő ősztől érvénybe lépjen az új alaptanterv, mert az iskoláknak és tanároknak az idén év végig el kellene készíteniük azt a kerettantervet, ami a Nemzeti Alaptantervre épül.
(Klubrádió)