Akár milliárdos kárt is okozhatott az angyalföldi raktártűz - 2018.06.13
Rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a szerdán a XIII. kerületi Frangepán utcában kigyulladt raktártűz ügyében - írta a police.hu. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint az oltási munkálatok még tartanak, de a lánggal égést már sikerült megszüntetni, a tűzben nem sérült meg senki. Közben az Index azt írja, az elektronikai cikkeket tároló, háromezer négyzetméteres raktárt tulajdonló Ramiris cégcsoportban érdekeltsége van Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszternek is. A portál szerint a tűz okozta kár akár milliárdos nagyságrendű is lehet.
Kisdi Máté a Klubrádiónak elmondta, az oltás során a katasztrófavédelem mobil laborja méréseket végzett, de nem mértek a lakosságra veszélyes koncentrációt semmilyen anyagból.

A tűzben érintett raktárépület a Ramiris Europe Kft. tulajdonában van, amely elektronikai nagykereskedelemmel foglalkozik és itthon az egyik legnagyobb beszállítónak számít, fontos állami megrendelései is voltak már, például a vizes világbajnokságnak voltak a hardverbeszállítói - írja az Index, amely szerint a keletkező kár akár milliárdos is lehet.

A portál szerint a Ramiris cégcsoportban érdekeltsége van Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszternek is, aki egy céghálón keresztül kapcsolódik a vállalkozáshoz. 

A Ramiris jelenleg egy ciprusi cég és Fabó György tulajdona, de a cégalapításkor jelen volt egy Sándor Kornél nevű férfi is, aki a fideszes politikus osztálytársa volt a 80-as években Kisvárdán. 

(MTI/Klubrádió/Index)