Jön a fizetési felszólítás az ellenzéki pártoknak - 2018.06.12
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Hamarosan fizetni kell az ÁSZ által megbírságolt ellenzéki pártoknak. Tiltott támogatás elfogadásáról szólt a hivatalos határozat, ami miatt a Jobbikot több mint 330 millió forintra büntették meg a Simicska Lajos cégéhez köthető plakátügylet miatt. Később a székházbérletek állítólagos visszáságai okán sorra bírságolták az ellenzéki oldal szereplőit. Ennek részeként a már megszűnt Együtt csaknem 10 milliós, a DK több mint 8 milliós összegről kap a napokban fizetési felhívást, de a Párbeszédre is kiróttak 7.5 milliós, a Liberálisokra több mint 6 milliós , az LMP-re majdnem 4 és fél milliós, míg az MSZP –re mintegy 2 millió forintos büntetést.

A mai napig nem kaptak tisztességes indoklást az ÁSZ-tól a büntetésre, amely a Párbeszéd esetében kéthavi működési összeget tesz ki, emiatt komoly terhet ró a pártra - ezt mondta a Klubrádiónak a Párbeszéd illetékes elnökségi tagja. Béres András szerint érdemben nincs mód jogorvoslatra, és mivel mindenképp levonják a számlájukról a büntetést, már előre elkezdték a kapacitáscsökkentést.

Továbbra is politikai indíttatást lát a számvevőszék által kiszabott többmilliós büntetés mögött a DK, amely a pártigazgató ígérete szerint minden lehetséges jogi fórumon küzdeni fog döntés ellen. Sebián-Petrovszki László hozzátette, a közelgő önkormányzati és európai parlamenti választásra való felkészülésüket hátráltathatja a pénzkiesés.

A Magyar Liberális Párt büntetésének nagy részét már be is hajtották, ők ugyanis már nem kapták meg az előző ciklusban folyósított állami támogatás utolsó részletét. A párt budapesti választmányi elnöke azt mondta, ők ezzel nagy részben le is tudták az ÁSZ által szerintük igazságtalanul kirótt bírságot. Szabadai Viktor a Klubrádiónak azt mondta, mivel a jövőben nem kapnak állami támogatást, így nincs is miből levonni további 6,1 millió forintot. Hozzátette, ők továbbra is úgy látják, hogy az ÁSZ olyan gyakorlatok miatt állapított meg tiltott pártfinanszírozást náluk, amit korábban szabályosnak talált.

Az érintettek kérhetnek a hatóságtól részletfizetést, amit a NAV bírál majd el. Az adóhivatal azonban máris felhívta a figyelmet arra, hogy a kérelmet érdemes a lehető legkorábban benyújtani, mert a határidő lejárta után azonnal indulhat a végrehajtás.


(MTI/Klubrádió)