Nagy tüntetés készül a ligeti monstrum ellen - 2018.05.16
Hallgassa meg
A döntéshozók még mindig nem értik, hogy a budapestiek, bár a Városliget megújításával egyetértenek, plázaméretű épületeket nem akarnak a Városligetbe. A Ligetprojektben résztvevő ingatlanfejlesztőnél egyetlen, eddig tervezett új épületről sem mondtak le. A válasz lakossági tömegdemonstráció lesz - erről beszélt a Klubrádióban a CivilZugló Egyesület elnöke.
Még megállítható lenne a Nemzeti Galéria Városligetbe költöztetése, ha lenne kellő lakossági tiltakozás ellene – mondta a Klubrádióban a CivilZugló Egyesület vezetője, Várnai László. A XIV. kerületi szervezet vezetője közölte, demonstrációt fognak szervezni, hogy a budapestiek megmutathassák, bár a Liget felújításával egyetértenek, azzal továbbra sem, hogy hatalmas méretű épületek kerüljenek a közparkba.

Az egyesületi vezető szerint a Nemzeti Galéria új épülete a korábban mondottaknál is nagyobb lehet, körülbelül 120x120 méteres alapterületével és 26 méteres magasságával lényegesen meghaladná a kijelölt építései telket korábban elfoglaló, hozzávetőleg 10 méter magas Petőfi Csarnok tömegét. Igazi monstrum lenne a Ligetbe tervezett intézmény, mintha egy hatalmas plázát emelnének a park közepére – véli Várkonyi László.

A CivilZugló elnöke hangsúlyozta, egyelőre nem indultak el az új Nemzeti Galéria tervezett építkezéséhez kapcsolódó közbeszerzések, így a projekt most még nagy anyagi veszteségek nélkül leállítható lenne.

Az egyesületi elnök beszámolt róla, hogy jártak a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vezetésénél, ahol arról értesültek, reményeik ellenére a cégnél egyetlen, eddig tervezett, ligetbeli épület felhúzásáról sem mondtak le. Várnai László szerint a döntéshozók tehát még mindig nem értették meg, hogy a lakosság nem fogadta el a terveket, amire a civil tömegdemonstráció lehet a válasz.

(Klubrádió)