Hétfőn indul az aláírásgyűjtést - Momentum - 2017.11.14
Hétfőn kezdi meg az aláírásgyűjtést a Momentum, miután a múlt héten a Kúria – a felülbírálva a Nemzeti Választási Bizottság korábbi döntését – mégis megfelelőnek találta a népszavazási kérdést a civiltörvénnyel kapcsolatban.
Egyelőre azonban nem tudni, segítik-e mások is a Momentum aláírásgyűjtését. Valószínűleg nehezebb dolga lesz a Momentumnak a civiltörvénnyel kapcsolatos népszavazáshoz szükséges aláírások összegyűjtésével, mint volt a Nolimpia-kampánynál. Akkor az ellenzéki pártok és több civil szervezet is Fekete-Győr Andrásék kezdeményezése mellé állt, ezúttal azonban mérsékeltebb a lelkesedés.

A DK alelnöke, Vadai Ágnes azt mondja: pártja egyelőre nem döntött arról, hogy segít-e majd az aláírásgyűjtést. A Transparency International jogi vezetője, Ligeti Miklós is arról beszélt, hogy nem kért tőlük segítséget a Momentum az aláírásgyűjtéshez.

Ligeti Miklós ugyanakkor azt is elmondta: ha megkérnék őket sem segítenék az aláírásgyűjtést.
A jogi vezető hozzátette, hogy az alkotmányos keretek között ettől függetlenül mindent megtesznek a civiltörvény ellen.

Ligeti Miklós azt is elmondta: eleget tettek a törvény regisztrációval kapcsolatos rendelkezésének. Ezt azért tették, mert kérdéseinkkel más ellenzéki pártokat is kerestünk. Az MSZP-ből Kunhalmi Ágnes azt mondta, őket sem kereste meg a Momentum, de szerinte az ellenzéknek már inkább a választásokra kell koncentrálnia, a szocialisták azt tartják majd az igazi népszavazásnak. Az LMP-s Ungár Péter Vadai Ágneshez hasonlóan a párt elnökségének későbbi döntéséhez köti a segítségnyújtást. Megkerestünk további civilszervezeteket is, de azok egy hétfő délutánra ígért közös állásfoglalásra hivatkozva nem kívántak nyilatkozni.


Tegnap kerestük az ellenzéki pártokat is, hogy támogatják-e a Momentum aláírásgyűjtését, a DK és a LMP jelezte, erről az elnökségük később hoz majd döntést, de nem kaptak még hivatalos megkeresést a Momentumtól. Az MSZP-t sem keresték,  Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke azt mondta, szerintük az ellenzéknek inkább már a választásra kell koncentrálnia, a szocialisták azt tartják az igazi népszavazásnak. Ettől függetlenül fontosnak tartják a civilek ügyét és bátorítják a szavazóikat, hogy írják alá a kezdeményezést - tette hozzá Kunhalmi Ágnes.



(Klubrádió/Galavits Patrik)