5-10 éves távlatban lehet a magyar euró? - 2017.10.10
Hallgassa meg
Csányi Sándor múlt héten úgy fogalmazott, Magyarország mindenképpen be fogja vezetni az eurót, de biztos benne, hogy a kormány a lehető legtovább kitart majd a forint mellett. Hétfőn a leköszönő német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble leszögezte, hogy az eurónak az egész EU valutájává kell válnia. Magyarország eurózónához történő csatlakozása mellett és ellen érvelt a Klubrádiónak két egyetemi tanár, Bod Péter Ákos és Lentner Csaba. Galavits Patrik beszélgetett velük.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, Lentner Csaba szerint habár Magyarország teljesíti a konvergencia kritériumokat, de gazdaságilag a saját útját járja, ezek a feltételek pedig így nem megfelelőek annak meghatározására, hogy alkalmas-e az ország az euró bevezetésére. A jegybank korábbi elnöke, Bod Péter Ákos úgy véli, inkább politikai megfontolások vannak a mögött, hogy a kormány nem sietteti az eurózónához való csatlakozást.

A kockázatokat illetően Lentner Csaba arra figyelmeztetett, hogy Magyarország könnyen Görögország sorsára juthat, ha nem felkészülten csatlakozik az euróövezethez. Szerinte az EU és a monetáris zóna mostani állapotában nem is biztos, hogy jó választás lenne országnak. Ehhez képest a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője nem látja ennyire sötéten az EU gazdaságát és észszerűtlennek tartja a forinthoz való ragaszkodást.

A két egyetemi tanár arról is beszélt, hogy szerintük mikor lehet reális Magyarországon az euró bevezetése. Lentner Csaba úgy gondolja, ha sikerül a magyar béreket közelíteni az uniós átlaghoz, és közben nőne az ország versenyképessége, akkor 5-10 éves távlaton belül az euró lehetne a hazai fizetőeszköz. Bod Péter Ákos időpontot nem mondott, az ő véleménye az, hogy először a kormánynak kell egyértelműen állást foglalnia az euró bevezetése mellett.

(Klubrádió)