Piramisjáték galvániszappal - 2017.10.09
Eljárás indult egy újabb piramisjáték szervezői ellen, akik galvániszap-újrahasznosítással verték át az ügyfeleiket – írja a Blikk.
A lap birtokába került egyik rendőrségi feljelentés szerint a sértettnek azt ígérték, hogy a befektetett pénzből galvánisza­pot vásárolnak, amiből egy bizo­nyos eljárással kinyerik a nehézfémeket, amiket aztán értékesítenek, és a bevé­tel­ből vis­szafizetik a befektető pénzét, valamint egy havi 4 százalékos kamatot.

A sértettek figyelmét ismerőseik hívták fel a különleges befektetési lehetőségre, az ígért havi 4 százalékos kamat pedig legalább hússzor több, mint amit a bankoknál lehet kapni.

A Blikk azt írja, egy férfi először 3,2 millió forintot fizetett be P. Attilának még tavaly januárban, akit régebbről ismert, viszont aki csak közvetítő volt a történetben, és ő maga is sok pénzt költött a galván­iszapra. A kölcsönszerződést ismerőse, egy bizonyos K. István nevére kötötték, akinek a megállapodás szerint galvániszap-vásárlásra kellett fordítania a befizetett összeget. K. István nem ismeretlen a hatóságok előtt, a lap úgy tudja, áfacsalás miatt már elítélték.

Miután a sértett az első két alkalommal megkapta a beígért havi kamatot, 125-125 ezer forintot, ezért újabb 3,2 millió forintot adott át K. István egyik emberének, Sz. Gergelynek. A kifizetések azonban ezután leálltak, és azóta a sértett hiába követelte vissza a pénzét, így végül idén júniusban feljelentést tett, amely alapján a rendőrség büntetőeljárást indított.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte az ügyben, hogy csalás bűntett miatt ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást, ugyanis öt feljelentés is érkezett hozzájuk.
(Blikk)