Magyar nemzeti érdek nem sérülhet következmények nélkül - Lázár - 2017.03.20
Hallgassa meg
Politikai, erkölcsi megfontolások és a nemzeti érdek védelme is vezeti a kormányt - mondta Lázár János a parlamentben, és elismerte, hogy a Heineken-Csíki sör közötti jogi vita is szerepet játszott a önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatát tiltó törvényjavaslatban.
A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint különbséget kell tenni a véleménynyilvánítás szabadsága és kereskedelmi formalmazás között, a nemzeti érdek sérelme ellen pedig fel kell lépni. Lázár János hozzátette, pontosan tudja hogy lesz Brüsszeli vita a kérdésben, de szerintem van lehetőség a törvény elfogadására. 


Az igazi csíki sör nemzeti marketinggel próbálta elfedni, hogy az árához képest nem elég jó minőségű terméket forgalmaz, de a Heineken sem vétlen az ügyben, hiszen mondvacsinált indokokkal hozta nehéz helyzetbe a versenytársát, azonban a legnagyobb bűn a kormány törvényjavaslata - reagált az MSZP képviselője.
Burány Sándor szerint a kormány csak bosszúból alkotta meg a törvényjavaslatot.


(Klubrádió)