Nyilvános a Fidesz programja - az MSZP szerint nincs benne konkrétum - 2010.03.12
A választók arculcsapásának nevezte az MSZP elnöke a Fidesz ma nyilvánosságra hozott programját. Lendvai Ildikó szerint "ez a nagy semmi körülbelül száz oldalon. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke a dokumentumban egyebek mellett azt írja, amint legutóbbi évértékelőjében is említette: a politikának és a kormányzásnak a jövőben mindig azokat a nemzeti ügyeket kell képviselnie, amelyek a nagy többség számára fontosak.
border=0
border=0 border=0

Ezeket az ügyeket a választási program öt külön fejezetben tárgyalja, ezek a gazdaság talpra állítása, a rend, valamint a szociális biztonság megteremtése, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák helyreállítása. A Fidesz külpolitikája kapcsán Orbán Viktor azt írja: kormányának fontos feladata lesz megújítani szövetségét a Nyugattal, erősebb kapcsolatokat teremteni Amerikával, és új alapokra helyezni viszonyát a keleti országokkal is, Magyarországot pedig meghatározó szereplővé tenni egy közép-európai együttműködésben.

(MTI)

HIRDETÉS