Suchmannak elege lett - 2010.03.11
Hallgassa meg
Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke. Suchman Tamás a Klubrádió Kontra című műsorában elmondta, holnap még részt vesz egy magas szintű szakmai egyeztetésen a sávolyi motorversenypálya ügyében. Arról beszélt, hogy nem akar egy stigmatizálódó, nemtelen támadások ért programban részt venni. Úgy fogalmazott, hogy egy kőkemény konkurencia nem akarja, hogy megvalósuljon a program, mert a Hungaroring menedzsmentje, az LMP és az Index is megtámadta a projektet.
Elmondta: konzultált, hozzáértő emberekkel, és ennek nyomán úgy véli, ha nem folytatódik, amit előkészítettek, és nem valósul meg szeptemberig a pálya, akkor már felesleges belekezdeni az építésbe. Hozzátette: ha idén nem lesz verseny, már utána sem lesz.
Hangsúlyozta: holnap minden illetékes asztalhoz ül, itt el kell dőlnie mindennek.
A beruházásra 20 milliárd forintot fordítana az állam, és 15 milliárd forintra vállalna garanciát.
(Klubrádió)
HIRDETÉS