Vállalja a politikai felelősséget Budapest főpolgármestere a BKV körül kialakult botrányokért, de nem mond le. Demszky Gábor azt mondta, tavaly nyárig semmit nem tudott a társaság körüli törvénytelenségekről. Hozzátette, a BKV ügyei az elmúlt években átpolitizálódtak, mert a társaság nem kapott rendszeres támogatást a kormánytól és neki abban van felelőssége, hogy nem rúgta fel ezt a politikai játszmát
Mint mondta, hiba volt, hogy 2007 elején több fontos, a fővárosi céget is érintő döntési hatáskört a közgyűlési bizottságokhoz delegáltak, és hiba volt az is, hogy Antal Attilát elfogadta a BKV vezérigazgatójának, ahelyett, hogy a posztra nemzetközi pályázatot írtak volna ki.
Mesterházy Ernő kapcsán megismételte, amit korábban a Klubrádióban is elmondott, hogy tanácsadó volt és nem rendelkezett döntési jogkörrel. Emlékeztetett, Mesterházy Ernő javasolta neki korábban, hogy kérje meg a BKV vezérigazgatóját, tegyen feljelentést a rendőrségen. Kocsis István, a BKV vezérigazgatója elmondta, a héten még harminc tanácsadói szerződés kapcsán tesz feljelentést. Eddig 27 ügyben tett feljelentést.
Összesen ezerötszáz BKV-szerződést vizsgálnak át, s eddig kétszázötvennel végeztek.
Demszky Gábor arról is beszélt, hogy Mesterházy Ernőnek az SZDSZ tanácsadójaként fontos szerepe volt az MDF és az SZDSZ közötti választási megállapodás előkészítésében. Mint mondta: a két párt felsorakozása Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje mögött egyszerre veszélyezteti a Fidesz kétharmados többségét és vehet el szavazókat az MSZP-től.
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője még pénteken közölte: Mesterházy Ernő személye semmilyen szintű szerepet nem játszik az MDF és az SZDSZ közötti tárgyalásokban. Hozzátette: az MDF elnöke az SZDSZ elnökével tárgyal a választási együttműködésről, a két párt megfelelő választmányának elnökei pedig egymással folytatnak megbeszéléseket