A Tesco 24 áruházból több vezetőt is elküld - 2018.02.02
A Tesco a Magyarországon üzemeltetett 206 áruházból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt közölte, hogy a kiskereskedelmi trendekkel és a korábbi sikeres tapasztalatokkal összhangban az áruházak folyamatosan állnak át félkész termékek sütésére a helyben, belső pékségben gyártott termékek helyett, egyes frissáru pultokat pedig a jövőben külső partner fog üzemeltetni.
Ezen felül egységes lesz az éjszakai vezetői struktúra, hogy Közép-Európában mindenhol azonos elvek alapján történjen a munkaszervezés. Azokban az áruházakban, ahol nappal zajlik az árufeltöltés, megszűnnek egyes éjszakai munkakörök, ezzel egy időben viszont újak jönnek létrejön a nappali működési időben.
A közleményben Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs igazgatója kifejtette: az áruházakban tervezett átalakítások a vásárlók hatékonyabb kiszolgálását és a boltok működésének egyszerűsítését szolgálják. Mindezekről folyamatosan tájékoztatják a dolgozókat, példaként említette, hogy több száz kollégának ajánlották fel az újonnan bevezetett vevőszolgálati specialista munkakört, a megkérdezettek nagy része elfogadta az új pozíciót. A Tesco célja továbbra is az, hogy a bejelentett változások következtében minél kevesebb kollégának kelljen elhagynia a vállalatot - közölte.
A változásokról az áruházlánc tájékoztatta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetét - olvasható az áruház közleményében.
(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Árpási Bence
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Egész életemben rettegtem a repüléstől »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »