Elszálltak a hiteltörlesztések - valakinek 98 ezerről 195 ezerre ugrott - 2017.07.31
Hallgassa meg
Azoknak, akik eddig részt vettek az árfolyamgátban, letelt ugyanis az erre adott 5 év. Július óta azonban már magasabb törlesztő-részletet kell fizetniük. Azoknak, akiknek hagyományos törlesztésük volt, tőkét és kamatot is törlesztettek, nekik 15%-kal nőhet maximum a törlesztőrészlet, így lesznek olyanok, akiknek a futamidejét is kitolják emiatt - mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke.
Emellett vannak olyan lakástakarék-pénztárral kombinált ügyfelek, akiknek azért volt kedvező belépni az árfolyamrögzítésbe, mert nem lett gyűjtőszámlájuk, hogy aztán azt is ki kelljen fizetniük majd a rögzítés lejártakor. Csakhogy a 2015-ös törvényi változás nyomán ez a lehetőség megszűnt, így nekik lépcsőzetesen fog növekedni a törlesztőrészletük. Példaként említett egy konkrét lakáskasszás esetet, ahol a 98 ezer forintos törlesztőrészlet most 174 ezer forintra emelkedett majd egy hónappal később - amikor lejárt az árfolyamrögzítés - a törlesztő 195 ezer forint lett.

Mintegy 69 ezer jelzáloghiteles havi terhe volt mostanáig mesterségesen alacsonyan tartva. Az átlagos emelés 6-8 ezer forint lehet, és 44 ezer adósnál a futamidőt is kell hosszabbítani - írta korábban a Portfolio.
(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bencsik Gyula
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A világhálón ma már megszámlálhatatlanul sok és sokféle tartalom elérhető »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »