Nem fizet a Spar, bírósághoz fordul - 2012.06.29
Nem ért egyet a Spar a Gazdasági Versenyhivatal döntésével, amellyel a céget összesen 85 millió forintra bírságolta. A társaság álláspontja szerint jogsértést nem valósítottak meg. "Ennek alapján a 35 millió forintos eljárási bírság ügyében jogorvoslati kérelmet nyújtott be, és az 50 millió forintos bírság vonatkozásában is bírósági felülvizsgálati eljárást kér".
A GVH tegnap közölte, hogy jogsértő beszállítói szerződések miatt 50 millió forint, a versenyhivatali eljárás ismételt elhúzása miatt pedig 35 millió forint bírságot szabott ki a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-re. A hatóság szerint a Spar jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg 2009 és 2011 között, amikor beszállítóit - a velük kötött szerződések alapján - pusztán a forgalmazásért cserébe utólagos árkedvezmény megfizetésére kötelezte.

A hivatal 2010-ben a kereskedelmi törvény alapján indított versenyfelügyeleti eljárást a Spar beszállítóival szemben alkalmazott úgynevezett teljesítményarányos bónusz (TAB) feltételeinek vizsgálatára. Ennek során megállapította, hogy a cég csak abban az esetben forgalmazta adott beszállító termékét, ha az elfogadta, hogy a TAB formájában utólagosan árkedvezményt érvényesítenek vele szemben.
(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bencze József
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Vagyunk már néhány millióan is akár az országban, akik egyre határozottabban úgy érzik, a hagyományos értelemben nem lehet ugyanaz az ember, aki egyrészt megrendelést ad a Belügyminisztériumnak a szociális temetésekre fordított büdzsé megvágásához, másrészt a keresztény gyökerek fontosságáról nyilatkozik, mert a normális esetben egymástól nagyon távoli két külön személyiségre lehet csak jellemző, hogy közülük az egyik a végtisztességen spórol, ráadásul azzal a sanda feltételezéssel, hogy a szegények többsége szerinte csak azért kér segélyt a hozzátartozója eltemetéséhez, mert a megspórolt pénzt bizonyára jól elmúlatja »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »