Bencsik Gyulának hívnak, 1964. március 8-án születtem Budapesten.
Diplomát a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szereztem magyar szakon, 1989-ben; újságírói képesítést a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolájában kaptam 1995-ben.
A kettő között -némi átfedéssel- tanítottam. Nyolc évig egy józsefvárosi általános iskolában, ahol többségében roma diákjaimmal színjátszókört szerveztem, amellyel budapesti és országos fesztiválokat nyertünk; Machbet-rendezésemet Surányi András filmre vitte 1991-ben. Két esztendeig egy deviáns diákokat befogadó alapítványi gimnázium tanára voltam, itt Sartre Az Ördög és a Jóisten című drámáját vittem színre. 1991-ben Pro Lingua Hungariae-díjat kaptam.
1995 és 2004 között a Magyar Rádió külsős munkatársaként főleg a perifériára szorult emberek (hajléktalanok, munkanélküliek, romák, drogosok, börtönviseltek, stb.) sorsát mutattam be riportjaimban, műsoraimban.
1997-től a Tilos Rádió műsorvezetőjeként tartottam ujjamat a társadalom ütőerén, műsoraim vendégei között szerepelt -a teljesség igénye nélkül- Tar Sándor, Cseh Tamás, Tölgyesi Péter, Kornis Mihály, Nagy Feró, Morvai Krisztina, továbbá emberjogi aktivisták, civil szervezetek képviselői, prostituáltak. 1998-ban a rádió munkatársaként Tolerancia-díjban részesültem.
Fenti időszakban folyamatosan publikáltam a Magyar Narancsban, a Népszabadságban, a Népszavában, a Magyar Hírlapban, verseim jelentek meg a Mozgó Világban. Jelenleg a Budapesti Lap állandó munkatársa és a www.klubhalo.hu szerkesztője vagyok.
2004 novembere óta szerkesztem és vezetem a Klubrádió Felnövünk! című műsorát. Mert szeretem a kamaszokat. Mert ki nem állhatom őket. Mert szeretném jobban megismerni és megérteni a világukat, és ezt továbbadni a hallgatóknak.