Tíz érmet vár az úszókapitány - 2017.07.07
Három, de inkább négy aranyat és összességében tíz érmet vár a magyaroktól a hazai vizes világbajnokság július 23-n kezdődő úszóversenyein a válogatott szövetségi kapitánya.
Sós Csaba pénteken, sajtótájékoztatón elmondta, a budapesti vb-n ritka helyzet áll elő abból a szempontból, hogy a magyar csapatban együtt fognak szerepelni két generáció tagjai: azok, akik az elmúlt másfél évtizedben szállították és azok, akik reményei szerint a következő 10-15 évben szerzik majd az érmeket.

Kifejtette: az elnökség szerdán jóváhagyta a vb-n résztvevő úszók névsorát, eszerint mind a 42 számban lesz magyar induló, közte mind a nyolc váltóban. Ugyanakkor a magyarok részletes versenyprogramját nem közölte. Hosszú Katinka szereplésével kapcsolatban annyit mondott: azt kérte a háromszoros olimpiai bajnoktól, úgy állítsa össze a programját, hogy minél több aranyat, illetve minél több érmet nyerjen. Hozzátette: Hosszú kérése az volt, hogy a váltókban csak a döntőben kelljen úsznia, és Sós ezt elfogadta.

"Tudjuk, hogy Katinka mikor úszik, de menet közben is meggondolhatja magát" - jelentette ki a kapitány, aki szerint a vb-n a múlt, a jelen és a jövő is ott lesz a magyar úszócsapatban.

"Több olyan szám van, ahol idén nagyobb a konkurencia itthon, mint a világon" - fogalmazott a kapitány, utalva arra, hogy Milák Kristóf 200 méter pillangón elért juniorvilágcsúcsa a második legjobb idő a világon, miközben a debreceni felnőtt ob-n nem tudott bekerülni az első kettőbe.

Sós úgy látja, felnőtt egy olyan új generáció - mint amikor Hosszú Katinka, Verrasztó Dávid és Evelyn, valamint Cseh László kezdett el nagyjából egyszerre úszni -, amelynek tagjai még nagyon sok örömöt szerezhetnek a magyar szurkolóknak.

Verrasztó Evelyn elmondta, 100 és 200 méter gyorson, valamint váltószámokban fog rajthoz állni, de hogy pontosan melyekben, azt most még nem tudni, mert ez nagyban függ majd a versenyzők pillanatnyi formájától. Célja, hogy megdöntse egyéni legjobbját, a váltókról pedig annyit mondott, hogy a 4x200-as gyorsváltót látja a legerősebbnek, mert ebben a számban a magyar csapat a vb-n ötödik, az olimpián hatodik tudott lenni, a 2010-as hazai rendezésű Eb-t pedig megnyerte. Hozzáfűzte: nagyon szeret itthon versenyezni, mert a közönség biztatásától extázisba jön.

Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette: egy héttel a rajt előtt készen állnak arra, hogy fogadják a sportolókat és a vendégeket, akikkel együtt mintegy 350 ezer látogató érkezik majd Magyarországra, közte csaknem ezer médiamunkatárs. Közölte, hogy a számítások szerint a vb-nek köszönhetően idén 25 százalékkal fog nőni a budapesti szálláshelyek árbevétele a tavalyihoz képest, így a világ harmadik legnagyobb sporteseményének megrendezése a turisztikai vonzerő növekedésével a magyar gazdaságra is jótékony hatással lesz.

Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi kazanyi vb-n három arany-, három ezüst- és négy bronzérmet nyertek a magyarok, előtte Barcelonában négy, egy kettő volt a mérleg, s reméli, hogy a versenyzők itthon hasonló mérleggel rukkolnak elő.

A sajtótájékoztató keretében mutatták be a július 14-én rajtoló budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság formaruháit, amelyeket a hoszteszek a protokolleseményeken, például az éremátadó ceremóniákon fognak viselni. A fehér és a kék szín különböző árnyalataiból összeállított viseletek a világbajnokság arculatát követik.

(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Arató András
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A világhálón ma már megszámlálhatatlanul sok és sokféle tartalom elérhető »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »