Massa visszatér a Forma-1-be - 2017.01.16
Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

Egy váratlan visszavonulás semmissé tett egy másik, tervezett búcsút: a Williams-csapat ma bejelentette, hogy 2017-re Felipe Massát igazolták az idén debütáló tini, Lance Stroll mellé. A 36 éves brazil veterán visszahívására természetesen azért volt szükség, mert az eredetileg Stroll csapattársának szánt Valtteri Bottas távozik, ő győzelem után kiszállását bejelentő Nico Rosberg utódja lesz a Mercedesnél.

“Először is: nagy örömmel fogadtam a lehetőséget, hogy visszatérjek a Williamshez. Mindenképp versenyezni akartam valahol 2017-ben, a Williams pedig nagyon közel ál a szívemhez, és nagyra tartom a céljaikat. Valtteri a fejlemények folytán nagy lehetőséghez jutott, a legjobbakat kívánom neki a Mercedesnél!” – mondta a Williamsnél idén negyedik idényét kezdő Massa.

“Emiatt aztán a Williams felkért, hogy segítsek a 2017-es idényükben, én pedig helyesnek éreztem ezt elvállalni. A versenyzés iránti lelkesedésem a legkevésbé sem csökkent, nagyon motiváltam térek vissza, hogy vezessem az FW40-est. A szurkolóim támogatása külön lökést jelentett, amiért nagyon hálás vagyok! Várom a Lance-szel való közös munkát is. Évek óta ismerem őt, láttam, hogyan bontakozott ki a tehetsége, szóval kíváncsian várom, mire leszünk képesek együtt” – magyarázta.

A helyettes csapatfőnök, Claire Williams így nyilatkozott: “Nagyon örülök, hogy Felipe rábólintott a visszatérésre. Miután Valtteri kihagyhatatlan lehetőséget kapott a világbajnok csapatnál, keményen dolgoztunk, hogy tető alá hozzuk az egyezséget a Mercedesszel. Valtteri 2010 óta volt a Williams tagja, az évek alatt bizonyította, mekkora tehetség, kilenc dobogós helyezést hozott nekünk. Az egész csapat nevében szeretnék neki köszönetet mondani és sikeres idényt kívánni a Mercedesnél!”

“Felipe mindig is közkedvelt tagja volt a Williams családnak, mindannyian szívesen dolgozunk vele újra. Így is, úgy is versenyzett volna valahol 2017-ben,számunkra pedig fontos volt, hogy erős pilótával pótoljuk Valtterit. Felipe visszatérése stabilitást biztosít, a tapasztalat és a tehetség visz majd minket előre. Nagy érték ő számunkra.”

(vezess.hu)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Falcsik Gergő
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A világhálón ma már megszámlálhatatlanul sok és sokféle tartalom elérhető »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »