Belgiumban lépnek pályára Orbán kedvencei - 2012.08.08
A Videoton 1-0-s előnyről, azaz kedvező helyzetből várja a Gent elleni, idegenbeli visszavágót a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában.
A csütörtökön 19:30 órakor kezdődő összecsapás ugyanakkor semmiképpen sem ígérkezik könnyűnek a múlt csütörtöki, első mérkőzés alapján, amelyen inkább a belga csapat játszott fölényben, s a székesfehérváriak egy szerencsés, megpattanó lövéssel tudtak nyerni.
Másrészről viszont az 1-0-s eredmény bizakodásra adhat okot, ha ugyanis a magyar bajnokság ezüstérmese gólt szerez Belgiumban, a riválisnak már hárommal kellene válaszolnia ahhoz, hogy továbbjuthasson.
A Gent főpróbája nem sikerült jól múlt hétvégén: a belga együttes 3-1-re kikapott a Waregem vendégeként. Ezzel szemben a Videoton 1-0-ra nyert Újpesten az OTP Bank Liga második fordulójában, így jobb hangulatban várhatja a meccset, de óvatosnak kell lennie, mivel egy héttel korábban a Jupiler League nyitókörében saját közönsége előtt a Lierse ellen 2-0-s sikerrel rajtolt a rivális.
A meccset a lengyel Szymon Marciniak vezeti majd.
Az utolsó, negyedik forduló párosítását pénteken a svájci Nyonban készítik el. Az EL-selejtező sorsolásán a Debrecen mindenképpen érdekelt lesz, mivel a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körében búcsúzott a fehérorosz BATE Boriszovval szemben, így átkerült a második számú európai kupasorozatba. (MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Mélykuti Ilona
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Csúnya dolgok történnek manapság a politikában, de nem volt ez máshogy régebben se, csak azokat már por lepte be az emlékezetünkben »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »