Lesz szava Brüsszelnek a látványsport-módosításokhoz - 2010.07.27
Hallgassa meg
Megszüntette az országgyűlés a Nemzeti Sporttanácsot valamint a Mező Ferenc Sportalapítványt és visszaállította az olimpiai járadék adómentességét a jövőben. A látvány -csapatsportokban működő sportszövetségek vagyonátruházási illeték nélkül szerezhetik meg a sporttelepek tulajdonjogát – néhány az új jogszabályokból.

border=0
border=0 border=0
Sárközy Tamás a Nemzeti Sporttanács a Klubrádiónak elmondta, ők maguk is javasolták, hogy ha egy minisztériumba kerül a korábbi négy miniszter nincs szükség tovább Nemzeti Sporttanácsra, ezért ennek megszüntetése helyes volt - vélte a műsorban a leköszönő elnök.

Sárközy Tamás szerint a magyar sport alapvető probléma, hogy csak állami támogatásra épül, és az üzleti szféra kimarad, vagy kevéssé vesz részt benne. Az szja esetében például, ha egy vállalat bérletet vesz sporteseményre, vagy sportlétesítménybe, akkor az új szabályozás szerint nem kell utána adót fizetni, ez nem megy szembe az uniós szabályozással.

De az unió versenyszabályai szerint versenyelőny biztosítása a profi sportnak nem lehetséges, csak kivételes esetben. A többi látványsportnak adott általános adókedvezményhez biztosan lesz még szava Brüsszelnek - vélte az elnök.

(Klubrádió)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
HIRDETÉS
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
Ajka, Balatonfüred, Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Keszthely Pápa, Tatabánya, Veszprém, Tisza-tó
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bakács Tibor
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
S az aranyba vont ég alatt, - mert beköszönt az ünnep - a szabadság sétára megy »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
SPORT
ÉLET-MÓD
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
MTI ONLINE
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »