M3-as tragédia: az ötödik súlyos sérült is meghalt - 2016.12.21
Már öt halálos áldozata van a szombaton az M3-as autópályán történt buszbalesetnek, miután a kórházban elhunyt az egyik sérült - tudta meg az M1 Híradója.
AKADÁLYTÉRKÉP - Merre menjek, merre ne menjek? (útfelújítások, út- és sávlezárások, metróépítés) - Klubradio.hu


Geospace.hu - legyen Neked is térképed!
A köztévé azt közölte, hogy a 41 éves nő súlyos koponyasérüléseket szenvedett a balesetben, és nemrég szállították át az egri kórházból Miskolcra. Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosa azt közölte az MTI-vel, a középkorú nőt életveszélyes, válságos állapotban vették át, romló központi idegrendszeri tünetekkel. A kórház központi aneszteziológiai és intenzív osztályán kezelték. 

A kórházvezető emlékeztetett arra, hogy korábban a megyei kórházban ápolt két súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérült beteg egyikének olyan súlyos kísérő betegsége volt, hogy az életét már nem tudták megmenteni. A másik súlyos életveszélyes sérült állapota stabilizálódott, jelenleg a traumatológiai osztály postoperatív őrzőjében ápolják - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy emellett a traumatológiai osztályon kezelt két sérült állapota stabil, hazabocsájtásukat a héten tervezik.

(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Neuman Gábor
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Ha a jövőben lenyomsz egy kilincset, ami nem a saját házad vagy lakásod ajtaján található, jól teszed kedves hallgató, ha előtte körülnézel »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »