Kitűnő hírnevet szerzett a Klubrádió, mint márka – Superbrands-díjat kaptunk - 2009.05.19
A márkák Oscar-díjaként jegyzett kitüntetést független szakértőkből álló zsűri ítéli oda. Egyszerre értékelik magát a céget valamint a tevékenységet kifejező név karakterét meghatározó elemeket. Így döntik el, melyik márka (vagyis brand) szerzett kitűnő hírnevet a saját területén.
border=0
border=0 border=0

A Superbrands egy 1995-ben Nagy-Britanniában, a márkaépítés díjazására létrehozott szervezet. Mára a világ 44 országában működik. A Superbrands-státust független szakértői bizottság adományozza az általa a cím viselésére méltónak ítélt márkáknak, amelyek ezzel elnyerik a jogot, hogy részt vegyenek a Superbrands Programban.

A Superbrands Szervezet egyik legfőbb törekvése, hogy a legerősebb márkák meghatározásával, történetük, sikereik széles körben történő bemutatásával a márkaépítés jelentőségére irányítsa a figyelmet.

Hazánkban 2004-ben jött létre a Superbrands Program. Az új kezdeményezés szakmai körökben aratott gyors sikerét a Magyar Public Relations Szövetség, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, a Magyar Reklámszövetség, valamint a Márkás Termékeket Gyártók Magyarországi Egyesületének támogatása is elősegítette. Több mint tízezer márkából a zsűri döntése alapján összesen 400 nyerte el a Superbrand titulust. A díjazottak teljes listáját általában a novemberben megrendezésre kerülő Superbrands Magyarország Gálán hozzák nyilvánosságra.

(Klubrádió)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: A műsorokon kívül / ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!!
oxális | 2012-09-27 16:17 | Válasz erre
3 éve történt, épp aktuális a gratuláció.
Válasz drvermes üzenetére | Privát levél
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Oláh Andrea
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Vagyunk már néhány millióan is akár az országban, akik egyre határozottabban úgy érzik, a hagyományos értelemben nem lehet ugyanaz az ember, aki egyrészt megrendelést ad a Belügyminisztériumnak a szociális temetésekre fordított büdzsé megvágásához, másrészt a keresztény gyökerek fontosságáról nyilatkozik, mert a normális esetben egymástól nagyon távoli két külön személyiségre lehet csak jellemző, hogy közülük az egyik a végtisztességen spórol, ráadásul azzal a sanda feltételezéssel, hogy a szegények többsége szerinte csak azért kér segélyt a hozzátartozója eltemetéséhez, mert a megspórolt pénzt bizonyára jól elmúlatja »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »