Fordítva ül a lovon a Gyurcsány-kormány? - 2007.05.12
Nagyjából fordítva ül a lovon a kormány, amikor a reformok kommunikációjáról van szó – vélik a Political Capital elemzői. A szakértők a Klubrádió Hetes stúdiójának adott heti elemzésükben kifejtették: a kormány azon erőlködik, hogy az egyes intézkedéseket tüntesse fel pozitív színben, ahelyett, hogy elmagyarázná, hosszú távú mitől lesz majd jobb.

Gyulai Attila és Juhász Attila rámutatott: nem csak késés látható, hanem úgy tűnik a politikai kommunikáció lényegét nem látják. A politikai kommunikáció nem arról szól, hogy egyszerűen népszerűséget kell keresni, hanem arról, hogy valamilyen folyamatot érthetővé kell tenni, ez pedig az egészségügyi lépéseknél hiányzik – hangsúlyozták. A helyzet nagyjából ahhoz, hasonlít, mint amikor egy futóversenyen már rég eldördült a rajtpisztoly, a versenyzők pedig még mindig arról beszélnek, hogy futni kellene, ez esetünkben azt jelenti, hogy még mindig csak reformkommunikációról van szó, ahelyett, hogy a reformokat kommunikálnák.

Hol tévesztett irányt a kommunikáció?

A kormány nyilvánosság előtti megjelenését elemző szakértők szerint az alapvető szemléleti probléma ott húzódik, hogy a kormány az egészségügyet érintő lépéseknél nem tudott kialakítani egy olyan keretet, amelyben egy pillanatnyilag negatív hatású intézkedés, pozitív jelentést kap. Nincs meg az a tágabb kontextus, amelyben elhelyezhetőek a népszerűtlen intézkedések – vizitdíj, kórházi átalakítás -, és amelyből valamilyen pozitív végkifejlet sejlik fel az állampolgár előtt – mutattak rá.

Prés alatt a Fidesz is

A Political Capital elemzői szerint a Fidesznek könnyű dolga van a reformok értelmezési keretének hiányában, mert a teljes elutasítást tükröző álláspont markánsan megjelenhet, és versenyképes lehet az egyes intézkedés magyarázgatására szűkülő kormányzati kommunikációval szemben.
Egy másik szempontból ugyanakkor nincs könnyű helyzete az ellenzéki pártnak, ugyanis permanensen jelen van a nyomás a közvélemény részéről, hogy álljon elő programmal. Ez a választások után 1 évvel egy ellenzéki párttól általában nem elvárás. Emellett azzal a veszéllyel jár, hogy a programelemek megnevezésével bizonyos választói csoportokat elveszít, holott célja éppen támogatóinak maximalizálása.

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
HIRDETÉS
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
Ajka, Balatonfüred, Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Keszthely Pápa, Tatabánya, Veszprém, Tisza-tó
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Tímár Ágnes
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Magyar durci, ez a neve annak a habitusnak, ami végre elszabadulhatott a több évtizedes elnyomásból, a sok kudarcból, a folyamatos vereségekből a választásokon és most a magyar durci tarol, a magyar durci szabja a törvényeket; rendes magyar polgár, vagy egy kicsit jobbikos politikus őszinte felháborodással fakadhat ki: megáll az ember esze, amikor azt hallja, hogy minket magyarokat minősítgetnek mindenféle, ismeretlen nemzetközi szervezetek »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
SPORT
ÉLET-MÓD
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
MTI ONLINE
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »