Januártól, minden vasárnap délután öt órától a Klubrádió számára készít válogatást Friderikusz Sándor az ATV Friderikusz Most című műsorból.
Az ATV-ben hétköznap esténként látható műsor, a Friderikusz Most című közéleti programból a közérdeklődés számára legérdekesebbek januártól hallhatóak lesznek vasárnap délutánonként öt órától a Klubrádióban - ebben állapodott meg a Magyar ATV és a Klubrádió.
2007. január 14-én, vasárnap már hallhatták a Klubrádióban a gyülekezési törvényhez köthető szabálysértési eljárások módosításának szükségességéről a büntetőjogászt, a jogszociológust és a minisztérium államtitkárát, valamint, aki lemaradt a tévéinterjúról, az most bepótolhatta az Urbán Lászlóval, az OTP új vezérigazgató-helyettesével készített beszélgetést, és a gyermekbűnözés elleni küzdelem új megközelítése is sokak érdeklődését felkeltette.
Friderikusz Sándor a Magyar Rádióban kezdte a pályafutását, ezért mi sem természetesebb, hogy ismét szóljon egy rádióban, és akkor ez érthetően a Klubrádió. A Magyar ATV-nek is jó, ha a tekintélyes munkatársa által készített beszélgetések megjelenhetnek egy másik médiumban, ezzel is bővítve a kört, akikhez eljuthatnak a vendégek gondolatai. A Klubrádiónak pedig öröm, ha egy népszerű, közkedvelt, tekintélyes és igényes műsorral gazdagíthatja kínálatát.
Magyar durci, ez a neve annak a habitusnak, ami végre elszabadulhatott a több évtizedes elnyomásból, a sok kudarcból, a folyamatos vereségekből a választásokon és most a magyar durci tarol, a magyar durci szabja a törvényeket; rendes magyar polgár, vagy egy kicsit jobbikos politikus őszinte felháborodással fakadhat ki: megáll az ember esze, amikor azt hallja, hogy minket magyarokat minősítgetnek mindenféle, ismeretlen nemzetközi szervezetek »