Beetetés és újfajta fényképészet - 2019.01.12
Hallgassa meg
Nagyon megváltozik a fotósok munkája, hamarosan nem kattintgatniuk kell, sokkal inkább filmet nézniük és válogatniuk – erről is beszélt az Ötösben Máté Bence természetfotós. Meg a valóság manipulálhatóságának általa vállalt határairól.
Heteket, hónapokat jár egy jobb kép után, mármint azért, hogy elkaphasson egy olyan pillanatot, aminek a kimerevítése rendkívüli látványt eredményez. A kép pedig akkor igazán jó, ha nem lehet még egyszer elkészíteni – mondta Máté Bence természetfotós a szerdai Ötösben.

A 2017-es World Press Photo természetfotós kategóriájának harmadik díját elnyerő fotós szerint amikor fényképet készít, akkor lehetőséget ad a természetnek, hogy adott helyen, időben, megfelelő körülmények között, jó háttérrel, jó fényekkel, jó széljárással produkáljon valamit. Ez a valami azonban nincs előre kitalálva, arról van szó, hogy a jó szituációkban megjelenő látványból válogat ki egy egyedi jelenetet.

Azzal együtt, hogy a spontaneitásra utalt, Máté Bence arról is beszélt, szerinte a helyzetteremtésbe az is beletartozhat, ha ő kívülről motiválja a fényképre szánt állatokat. A helyzetteremtésbe tehát szerinte azt is beletartozhat, például, hogy amikor elefántokat akart lencsevégre kapni egy afrikai itatóhelyen, de azok az istennek sem akartak a vízhez menni, beetette őket naranccsal.

Máté Bence az állatmotiválás egyéb módszerei mellett sok más témáról is beszélt a műsorban, így arról is, milyen nagy ugrás előtt áll a fényképészet. Nagyon nem úgy készülnek hamarosan a fotók, mint eddig. Ahelyett, hogy az ember kattintgatna, filmezni fog, és az így felvett anyagból szemezget majd egy-egy kockát.

A természetfotós az Ötös 2019. január 9-ei, szerdai adásában beszélgetett Falusi Mariann és Lang Györgyi műsorvezetőkkel. A teljes interjút a poszt elején kattinthatja! Címlapkép: matebence.hu

(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Árpási Bence
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »