Az MSZP bepereli a médiatanácsot, mert nem tett semmit az „orbáni médiamaffia” ellen - 2018.12.06
Hallgassa meg
Az MSZP mulasztás miatt beperli a médiatanácsot, mert az nem lépett fel az ellen, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányítást szerezzen az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó felett. A kormányfő ugyanis nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a fúziót, amit így sem a Gazdasági Versenyhivatalnak, sem a Médiatanácsnak nem kell vizsgálnia.
Ujhelyi István, az MSZP uniós képviselője azt mondta, hogy az "orbáni médiamaffia" nem csak a demokratikus jó érzést, de Európai Unió alapszerződését, az unió alapjogi chartáját, valamint az állami finanszírozásokra vonatkozó uniós rendeleteket is sérti. A politikus bejelentette, hogy emiatt panasszal fordul az uniós versenyjogi biztoshoz, az Európai Parlament gazdasági és monetáris bizottságához, valamint az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságához.

Őrsi Gergely, a szocialisták budapesti alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a bíróságnak joga van arra kötelezni a médiatanácsot, hogy vizsgálja ki az esetet. A nemzetstratégiai érdek a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata alól kivonhatja a fúziót, de ez nem vonatkozik a médiatanácsra - tette hozzá. 

A politikus azt is kijelentette, hogy ha az államfő nem szólal meg az ügyben, akkor Áder János nem a nemzet, hanem csak a "fideszes pártmédia" egységét testesíti meg.

Közben a parlamenti ellenzéknek 50 képviselői aláírást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljanak, mert Orbán Viktor kivonta a versenyhivatali eljárás alól a fideszes megaholdingot.  Szerintük azért alkotmányellenes az ügylet, mert az Orbán Viktor által jegyzett kormányrendelet sérti az államnak azt a kötelezettségét, hogy a sajtó sokszínűségét garantáló intézményrendszer működjön Magyarországon.
(MTI, Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Pikó András
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »