Szijjártó Péter lemondását követeli a Párbeszéd - 2018.11.18
A Párbeszéd felszólítja Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy a Gruevszki-ügy miatt adja be lemondását, és az Országgyűlés hétfői ülésén ezt jelentse is be.
Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője vasárnap Budapesten, a Külügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, öt napja nem tudni, hogy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök miért, milyen körülmények között jött Magyarországra, és a magyar kormány miért "asszisztál" a meneküléséhez.
Nem tudni azt sem, hogy a kormány miért nem teljesíti a hazai és nemzetközi jogból fakadó kötelezettségeit, és miért nem szolgáltatja ki a volt macedón miniszterelnököt Észak-Macedóniának, hogy megkezdje börtönbüntetését - tette hozzá.
Emlékeztetett, egy 1969-es törvény erejű rendelet értelmében Magyarországnak kötelessége kiadnia egy elítélt vagy nemzetközi körözés alatt álló bűnözőt Macedóniának. Magyarország a saját törvényeit sem tartja be, mert Gruevszki útlevél nélkül érkezett az országba - fűzte hozzá az ellenzéki politikus.
Barabás Richárd szerint a felelősség az egész kormányzatot, Orbán Viktor miniszterelnököt és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert is terheli, de a legnagyobb felelőssége Szijjártó Péter külügyminiszternek van, mivel - mondta - sajtóhírek szerint a tiranai és a montenegrói nagykövetségek munkatársai "aktívan" részt vettek Gruevszki szöktetésében.
Szijjártó Péter vagy nem tudta, mi zajlik a saját "apparátusában", vagy megsértett számos nemzetközi és hazai törvényt, és hozzájárult egy elítélt bűnöző Magyarországra csempészéséhez - mondta, kijelentve: bármelyik lehetőség is igaz, egy ilyen ember nem képviselheti Magyarország külkapcsolatait.
Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke. A héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, miután nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A volt miniszterelnök később bejelentette, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.
(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Váradi Júlia
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »