Ezer fokon égett a hely - 2018.11.08
Hallgassa meg
Honnan jött a Tilos az Á ötlete, kinek köszönhető, hogy igazán beindult a hely, majd a nagyon sűrű évek után miért kellett bezárni, hogyan és kik lehetetlenítették el a helyet? Az Anno Budapest a néhai Mikszáth Kálmán téri egységről szólt, amiről az alapító és a közönség szállította a történeteket. Emlékezett Till Attila és ef Zámbó Öcsi is.

Emlékeznek még Budapest egyik legmenőbb szórakozóhelyére a Tilos az Á-ra? A Mikszáth Kálmán téri klub 1989 szilvesztere és 1995 novembere között üzemelt, és számos magyar zenész mellett – Quimby, ef Zámbó Happy Dead Band, Korai Öröm, Flash, Dj Palotai – fellépett ott Frank Zappa is. De onnan indult útjára a legendás Vákuum TV, a TÁP Színház, valamint kalózadóként a Tilos Rádió is.

Mikor jött az ötlet, kinek köszönhető, hogy igazán beindult a hely, majd az „ezer fokon égő” évek után miért kellett bezárni, hogyan és kik lehetetlenítették el a Tilos az Át? Erős nyomás volt rajtuk, de nem igaz, hogy a szórakozóhely közvetlen szomszédságában működő Piarista Gimnázium nyírta ki őket – erről is mesélt az Anno Budapestben Németh Vladimir Vova, a Tilos az Á alapítója, valamint arról is, miben különböztek a mai romkocsmáktól, és milyen mai helyek hasonlíthatók az egykori Mikszáth Kálmán téri egységhez.

Vova után a néhai Tilos az Á közönsége, résztvevői, köztük Till Attila és ef Zámbó Öcsi is megszórta történetekkel a műsort.

Az Anno Budapest november 6-ai, keddi adásának hangfelvételét a cikk elején kattinthatja! A műsorvezető Pálinkás Szűcs Róbert volt.

(Klubrádió)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Hamvas Dániel
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »