A Kormányinfo nem érdekegyeztetési fórum - Szakszervezetek tárgyalásokat követelnek az elbocsátásról - 2018.10.18
A központi közigazgatást érintő létszámcsökkentés kapcsán azt követelik az illetékes érdekvédelmi szervezetek, hogy a véleményüket a tervezett intézkedések meghozatal előtt a kormány kérje ki - ezt írta közleményében a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete.
Valamennyien elítélik a 10 éve kiéheztetett közszolgálati tisztviselők riogatását és szerintük azonnali szociális párbeszédre van szükség.
Az érdekképviseletek azt hangsúlyozták, hogy az információs és konzultációs jog azt jelenti, hogy az állományt érintő lépések megtétele előtt, közben és után folyamatosan működtetni kell az érdekegyeztető fórumokat. Mint írták, a Kormányinfo, ahol Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a létszámleépítést, nem érdekegyeztetési fórum! 

Augusztus óta számos levelet, hivatalos tárgyalásokra szóló kezdeményezést küldtek és sajtótájékoztatót tartottak annak érdekében, hogy a kormány tartsa be a vonatkozó dokumentumok egyeztetéséről szóló előírásait. Emlékeztették a kormányzati embereket, hogy figyelembe kellene venniük a közszolgálati tisztviselői törvényt, az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) Egyezményét a szociális párbeszédről, a Szociális Jogok Európai Pillérét, amelyet a magyar kormány az elmúlt egy évben írt alá, valamint az Európai Unió Központi Közigazgatási Ágazati Párbeszéd Bizottság Egyezményét a konzultációs jogról.
(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Suba Krisztina
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »