Presser gusztustalan politikáról és egymást felfaló dalokról - 2018.10.19
Hallgassa meg
Hosszabb interjút adott a Klubrádióban Presser Gábor, aki szerint az új dalai belehalnak a régiekbe, pedig utóbbiak nem feltétlenül jobbak, sőt. A zenész azt is elmondta, mit gondol a politikáról, és milyen élmények alapján.
A régi dalai megeszik az újakat, pedig ma jobb zeneszerző, mint 25, vagy 50 évesen – erről is beszélt a Dobszerda október 17-ei adásának vendége, Presser Gábor. És arról is, miért bántja különösen, hogy A magyar dal napja országos akcióként megfeneklett.

Az interjúban téma volt az is, miért és kikkel szeret együtt dolgozni, a közös munkák közül pedig Presser ezúttal az Oláh Ibolyával, Rúzsa Magdival és Falusi Mariannal létrehozott produkciókról emlékezett meg hosszabban.

A politikától távolságot tartó zenész azért erről a témáról is beszélt – tapasztalatból és elég határozottan. Mint mondta, már nagyon régen megtanulta, hogy a politikával való találkozás gusztustalan, abból mindig valami gáz lesz. Ez a véleménye azóta sem változott, és ma sem tudna olyan politikust mondani, akivel szívesen leülne kávézni.

Élete legboldogabb napjai szintén szóba kerültek, valamint az is, mikor érezte úgy, hogy akár harminc gyereket is örökbe fogadna.

Presser Gábor dalszerző-előadó a Dobszerda október 17-ei adásában adott interjút, a riporter Váradi Júlia volt. A beszélgetés hangfelvételét a cikk elején kattinthatja!

(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bíró Bori
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »